László már tizenhét évesen arról álmodott, hogy egyszer saját étteremlánca lesz. Korábbi kollégájával összefogva hozták létre a Tölcsibét, sorra nyíltak a gofritölcsérben tálalt csirkézők Budapesten. Egy rossz döntéssel azonban mindent kockára tett, és háromból két éttermet be kellett zárnia.
„Ha hamburger hálózatot indítottam volna, akkor most sokkal sikeresebb lennék, anyagilag biztos” – mondja Hutás László, a Tölcsibe street food étterem alapítója. Nyitáskor találkozunk a Budafoki úti üzletben. Amíg az emeleten beszélgetünk, folyamatosan érkeznek a szakácsok, akik a konyhában készülődnek, várják az első rendelést. László is csak délig ér rá, utána indul a pörgés. Máshol már nem is tudnám átélni a karakteres sárga arculat adta Tölcsibe-érzést, ugyanis az elmúlt évben két éttermüket is bezárták.
2020-ban írtunk először a cégről. Akkor még egy lendületesen építkező, ígéretes sikertörténet körvonalazódott: övék lett a Legjobb Nemzetközi Street Food Hely díja a 2018-as The Hungarian Street Food Awards versenyen, a büfékocsiból belvárosi üzlet lett, az éves bevétel pedig elérte a 80 millió forintot. Több mint öt évvel később újra leültünk beszélgetni Lászlóval, ezúttal a bezárásokról, a Cápák közöttről, és arról, hogyan képzeli el a márka jövőjét a nehéz év után.
Húsz centi fullra töltve
László már tizenhét évesen arról álmodott, hogy egyszer saját étteremlánca lesz, és ahogy beszélgetünk, világossá válik, hogy szinte minden döntését ez motiválja. Több mint tíz éven át dolgozott pizza hálózatoknál vezető pozícióban, megtanulta a rendszer működését, de úgy érezte, csak akkor tud igazán kiteljesedni, ha saját helyet nyit.
„Olyan dolgot akartam csinálni, ami még nincs Magyarországon” – meséli. Egy New York-i utazás során találkozott először a látványos, gofritölcsérbe töltött csirkével, ami mára meghódította Amerikát, és hálózat lett az ottani gyorsétteremből. Gasztrorajongóként László lefotózta az újdonságot, majd hazatérve megmutatta Kapás Gábornak, akivel korábban egy belvárosi étteremben dolgoztak együtt. Azonnal megmozgatta a fine dining világában otthonosan mozgó séf fantáziáját, és szerette volna a magyar ízléshez igazítani a koncepciót.
Hutás László tölcsérrel a kezében. Fotó: Sebestyén László
Bár más magyar hálózatok vezetői óvták Lászlót attól, hogy olyan irányba induljon, ami nem elég népszerű, és elmondták, hogy maguk sem mernének elsőként piacra lépni, ő mégis belevágott. A belvárosban, a Wesselényi utcában nyitották az első egységüket 2018-ban. A Tölcsibe egy kézben fogyasztható, se nem édes, se nem hagyományosan sós gofriba töltött streetfood-koncepció. A szlogen szerint „húsz centi, fullra töltve”: salátával, szósszal és szaftos, ropogós csirkével, de a vegetáriánusok jackfruittal is kérhetik.
Ma nyolcféle ízben kapható, az alapvetően amerikai ihletésű kínálatot időről időre új irányokkal frissítik, a legújabb variáció indiai fűszerezésű. A legtöbb verzió kérhető húsosabb kivitelben, az árak 3490 és 3790 forint között mozognak. A tölcsérek mellett különféle rántott csirkés ételek és saláták is szerepelnek az étlapon.
A nyitás után gyorsan jött a siker, a csúcsévet 2023 hozta el. Ekkor terjeszkedtek a Budafoki úton, és a forgalom is stabilan emelkedett: havonta nagyjából tízezer tölcsér fogyott, aminek köszönhetően az év végére 48 millió forintos adózott eredményt könyvelhettek el.
Mindent felborított a pláza
A lendület további fejlesztésre ösztönözte Lászlót. A következő logikus lépésnek a plázás jelenlét tűnt, amitől nagyobb forgalmat és márkaépítést remélt. Több áruházzal is tárgyaltak, három helyen fogadták volna őket, végül egy belvárosi plázát választottak. 2024 májusában nyitották meg a harmadik egységet, de ez nem a következő szintet, hanem a lejtmenetet hozta el. Mindössze nyolc hónapig voltak nyitva.