Akkumulátorgyár-ország bő 10 éve önti a pénzt a nagy növekedési potenciállal rendelkező technológiai cégekbe, mégis kevés a sikertörténet. Régiós szinten is a középmezőnyben vagyunk, ha a minőségi és nemcsak a mennyiségi adatokat nézzük. Pedig a globális jógyakorlatok ismertek, egy részük átültetésére mintha lenne is szándék. A magyar gazdaságpolitika azonban sok ponton ütközik azzal, ami egy erős startupökoszisztémához szükséges. Arról nem is beszélve, hogy az EU legkorruptabb államából kellene világhódító cégeket építeni.
„A GDP-ben plusz 1 százalékot jelentene, ha a németországi startupökoszisztémához viszonyított lemaradásunk 40-60 százalékát ledolgoznánk” – ez az egyik legerősebb érv amellett, hogy miért érdemes egy adott gazdaság startupökoszisztémáját minél alaposabban feltérképezni. A McKinsey eheti sajtóeseményén Jánoskuti Levente, a tanácsadócég irodavezető partner ismertette az friss kutatásuk egyik legerősebb megállapítását.
Mennyiségi mutatókban Magyarország régiós szinten is kiemelkedik, „minőségi mutatókban” azonban már bőven van lemaradás – lényegében így foglalható össze a magyar ökoszisztéma állapotát felmérő riport. Az állami és EU-s forrásoknak köszönhetően Magyarország kiemelkedő a kockázatitőkében, rengeteg forrás áll még most is rendelkezésre. Csakhogy a régión belül is a középmezőnyben vagyunk, ha az összes mutatót mélyebben elemezzük.