Idősebb Sánta János harminc éve még egyedüli magyarként birkózott a multikkal a legpiszkosabb lobbival tarkított dohánypiacon. A „nemzeti nagytőke” felértékelődésével aztán lejteni kezdett a pálya cégének, a Continentalnak, és Sántáék immár háromgenerációs dohánybizniszükkel ott vannak a leggazdagabb magyarok között. Mennyit adott a sikerükhöz a sajátos magyar kapitalizmus? Tíz év alatt felgyűlt kérdéseinket tettük fel a céget jelenleg vezető ifj. Sánta Jánosnak és fiának, Sánta Ábelnek.
Eredettörténet
Idősebb Sánta János villamosmérnökként végzett, majd amint lehetősége adódott, vállalkozni kezdett még a nyolcvanas években. GMK-t, gazdasági munkaközösséget alapított, elektronikus erősítőket és antennákat szerelt, mellette az állami tervezőirodánál dolgozott. Egyszer csak jó ötletnek tűnt Szegeden az uszodában egy húszforintossal működő, automata tekepályát építeni és üzemeltetni, ami valahogy eljutott az ismert marosvásárhelyi vendéglátóipari vállalkozó, Veszelovszki László fülébe. Sánta aztán Veszelovszki kocsmájához is megépítette a tekepályát, és barátok lettek. Nem sokkal később Veszelovszki meglátta a lehetőséget a cigarettagyártásban, mert a magyar piacon még volt tér.
Már a kilencvenes években nagy gazdasági erőt mutatott fel a cégcsoport azzal, hogy privatizáció útján megszerezték a dohányfermetálót, magát a Continental dohánygyárat pedig a kivonuló Reynolds Tobacco után vásárolták meg. Már a nagykereskedelmet is korán elkezdték kiépíteni, de honnan volt mindehhez tőkéjük az elején?
Ifj. Sánta János: Veszelovszkinak akkor már jól jövedelmező üzletei voltak a vendéglátásban, apám pedig gyakorlatilag egy esettanulmány a közgázon az almateával. A kilencvenes években mindenki szerette, egy cukros instant ital volt, amihez vizet kellett keverni. Ő importálta elsőként Törökországból, kamionszámra rendelt, a magyar tulajdonú kiskereskedelmi láncok mint a CBA meg az ÁFÉSZ pedig megvették tőle. Ez jól ment egy ideig, aztán más szereplők elkezdtek árban alánk menni, és édesapám továbblépett. Ez lett az „első milliója”. A saját tőkén túl persze rengeteg banki hitelt kellett felvenni ahhoz, hogy elindítsák a gyártást. Az ezredforduló előtti években több mint háromszázmillió forintos nyereséget tudtunk termelni, amit a további növekedésre fordíthattunk.
