Kikerült a megállapodásból egy fontos részlet, emiatt úgy tűnik, hogy a magyar állam gyakorlatilag a jelenlegi munkahelyek hosszú távú megőrzését támogatja a 133 milliárd forinttal.
Mi történt? A kormány 133 milliárd forintos támogatást ad a Samsung gödi gyárának 955 milliárd forintos bővítéséhez, noha a cég az elmúlt másfél évben több mint ezer belsős és több ezer külsős dolgozót épített le – írja a Telex.
Miért fontos ez? A Telex értesülései szerint a támogatásról már 2023 végén dönthettek, de a korábbi, 1900 új munkahely létrehozására vonatkozó vállalás végül kikerült a megállapodásból. A Samsung most csupán annyit vállal, hogy 2038-ig megtart egy 3308 fős létszámot, közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) – miközben a Telex gyűjtése szerint a belsős állomány szeptemberre 3134 főre csökkent.