Egy reklámipari szakember szerint a New Land Media és a Lounge Group addig ért sokat, amíg az Orbán-kormány, illetve Rogán Antal ellátta őket állami megrendelésekkel.
Mi történt? A Media1-nek egy neve említésének mellőzését kérő, Balásy ügyeire rálátással bíró reklámipari szakember hétfőn este azt mondta, szerinte ezek a cégek, amiket Balásy szemlátomást kétségbeesetten odaadott az államnak ajándékba, valójában szinte semmit sem érnek onnantól fogva, hogy ha Rogán Antal már nem lesz abban a pozícióban, hogy ellássa a kormányzat milliárdos megrendelésekkel a cégeket. Még ugyan vannak élő szerződéseik, de az állam várhatóan nem fogja lehívni a keretszerződések nagy részét.
Kontextus. Ahogyan arról mi is írtunk, Balásy Gyula, a magyar állami kommunikációs piac egyik legnagyobb nyertese, az egyik leggazdagabb magyar közjegyzői okiratban felajánlotta, hogy minden rendezvényszervező, kommunikációs és médiacégében lévő tulajdonrészét átadja az államnak – teljes jogkörrel együtt. Balásy azt mondta, cégcsoport – a New Land Media, a Lounge Design, a Lounge Event és a Visual Europe együtt – a legóvatosabb becslés szerint is 80 milliárdot ér.