Gyerekcipőben járnak, nem a legfejlettebb és nem is a leginnovatívabb országokból jönnek, de bátran nekimennek a régóta gyógyíthatatlan betegségeknek és globális népegészségügyi problémáknak.
A következő hat startup nemcsak azért érdekes, mert nagy tömegeket érintő egészségügyi problémák megoldásán dolgoznak, hanem mert Kelet- és Dél-Európából, vagyis a kontinens kevésbé fejlett országaiból próbálnak a világ élvonalába kerülni. Mindannyian az európai uniós innovációs és technológiai intézet, az EIT Health regionális innovációs programjának (RIS) részeseiként tűntek fel, és mára már befektetői, szakmai érdeklődést is kivívtak. Kik ők, és miért érdemes rájuk figyelni 2020-ban?
iLof / Portugália: az Alzheimer ellen
Szinte mindenkinek a környezetében van olyan, aki Alzheimer-kórban szenved, és azt is tudjuk, hogy ez a betegség egyelőre gyógyíthatatlan. A portugál iLof csapatát azonban nagyon izgatja a kérdés, hogy miért is nincs az Alzheimerre gyógyszer – arra jutottak, hogy a probléma már a klinikai gyógyszerkísérleteknél kezdődik. A vezető gyógyszercégek évente 400 millió eurót költenek páciensek vizsgálatára, de mivel ezek hosszadalmasak és megterhelőek, nagyon sokan menet közben kiszállnak a kísérletekből, vagy eleve kizárják őket a gyógyszercégek. A portói egyetem inkubátorából induló iLof (Intelligent Lab on a Fiber) azt ígéri, hogy – mesterséges intelligenciára és fotonikára épülő – technológiájával 40 százalékkal tudja csökkenteni a vizsgálatok költségét és 70 százalékkal azok időigényét. Az EIT Health úgynevezett Wild Card programjába már sikeresen bekerültek és 2 millió eurós finanszírozáshoz jutottak, továbbá megnyerték az EIT Jumpstarter startupverseny egészségügyi kategóriáját 2019-ben.
Synoesis / Görögország: a Parkinson ellen
A görögországi startup egy másik rettegett betegség, a Parkinson-kór elleni gyógyszer kifejlesztésén dolgozik. Terápiájukat eddig egereken tesztelték sikeresen, és számos szakmai befektetőt és mentort meggyőztek. 2018-ban elhozták az EIT európai katapult díját biotechnológia kategóriában, ezzel bekerültek egy speciális mentorprogramba, és talán esélyt kapnak, hogy belátható időn belül sikerrel felvegyék a versenyt e globális időskori népbetegséggel.
TeiaCare / Olaszország: az idősek ápolásáért
A TeiaCare nemrég húzott be 1,1 millió eurót az EIT Health segítségével páneurópai befektetőktől, hogy tovább tudja fejleszteni Ancelia nevű monitoring technológiáját. Az Ancelia egyelőre Olaszországban segíti az idősek ápolását, de nemsokára Európa-szerte elérhetővé teszik a technológiát, amellyel biztonságosabbá és hatékonyabbá válhat a folyamatos felügyeletre szoruló idősek gondozása. A technológia mesterséges intelligencia és szenzorok segítségével monitorozza a páciensek mozgását és egészségi állapotát: a szenzorokat például a plafonra, az ágy fölé szerelik, onnan folyamatosan szemmel tartják a beteget, gyűjtik és elemzik a mozdulatait és a róla felvett adatokat, és nem pusztán akkor riasztanak, ha már baj van, hanem megpróbálják előrejelezni a várható egészségromlást.
UVera / Lengyelország: a biztonságos, zöld és egészséges nap elleni védelemért
A lengyel startup azon dolgozik, hogy kifejlesszen egy egészséges és környezetbarát naptej-komponenst, és ezzel például már elhozták egyszer az EIT Health Innostars díját 116 pályázó közül. A piacon elérhető naptejekben lévő UV-szűrők ugyanis károsíthatják a génállományt, allergiát okozhatnak, és ha belemossák a tengerekbe, akkor szennyezik a vizeket és a korallzátonyokat. Az UVera megoldása a természetben előforduló baktériumokat alkalmazza, azokból állítja elő azt az összetevőt, amely képes kiszűrni a káros UV-sugarakat.
InoCure / Csehország: az etikus orvoslásért
A cseh bio-nanotechnológiai startup a DEX innovációs központ és az EIT Health akcelerátor programjának részeseként arra keresi a választ, hogy hogyan lehetne a mainál gyorsabbá, megbízhatóbbá és etikusabbá tenni a gyógyszercégek preklinikai tesztjeit. Nanotechnológia segítségével 3D sejthártyát fejlesztenek – 2019-ben ezüstérmesek lettek az Innostars versenyén, és 15 ezer eurót nyertek a termék továbbfejlesztésért.
InSimu / Magyarország: a jobb diagnózisért
Az InSimu applikációja olyan eszközt ad az orvostanhallgatók kezébe, amivel gyakorolni tudják a klinikai döntéshozatalt. „Dr. House-t játszhatnak a telefonjukon” – Tóth Gábor, társalapító és CEO így fogalmazott a Forbesnak, az alkalmazás révén ugyanis kvázi végtelen számú virtuális páciensen lehet a betegségeket diagnosztizálni. Hogy miért pont a diagnosztikára koncentrálnak, és miért nem mondjuk műtéti szimulátort fejlesztettek, arra csak egy adat: egy amerikai felmérés szerint az egészségügyi ellátás során felmerülő hibák mintegy 90 százaléka diagnosztikai jellegű – nagyon komoly terápiás következményei vannak a hibás, vagy késői diagnózisnak. Az InSimunak jelenleg 60 ezer felhasználója van, és két befektetői tőkebevonáson vannak túl: a Hiventures 140 millió forinttal szállt be a cégbe, a brit Founders Factorytől 250 ezer fontot kaptak. Most a nyugat-európai és amerikai terjeszkedést célozzák, illetve egyetemi funkciók fejlesztésén dolgoznak.