Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Ingyen pizzát osztogat az oltakozóknak a magyar szeletbár-lánc

A covid-19 ellen frissen beoltott vendégek kaphatnak ingyen pizzaszeletet a Pizza Me-től. Az ajándékot 24 óránál nem régebbi oltási igazolásuk felmutatásával igényelhetik az igazi olasz pizzára vágyók – derül ki a Pizza Me közleményéből. 

Egy pizzaszelettel tenné kellemesebbé az oltást a Pizza Me. Az egy hete induló kampányt a 2013-ban induló, azóta már 26 franchise-üzlettel rendelkező szeletbár a Facebook-ján és az Instagram oldalán tette közzé. 

Az oltás fontossága mellett a magánvállalkozásokat is ösztönöznék a jó ügy felvállalására.

„Bízunk benne, hogy más magáncégek is követni fogják a példánkat annak érdekében, hogy minél kevésbé érintse a negyedik hullám Magyarországot” – mondta el Friedman Victor, a Pizza Me egyik alapítója. „Ahogy oly sokakat, az előző hullámok súlyosan érintettek minket is, és most már nem szeretnénk több halálesetről hallani sem a Pizza Me közösségen belül, sem azon kívül; valamint nem szeretnénk ismét odaállni a dolgozóink elé, hogy sajnos bizonytalan időre be kell zárnunk. Így meg kell tennünk, ami tőlünk telik, képviselnünk kell az oltás ügyét, amely jelenleg az egyetlen igazolt módszer a járvány megfékezésére.”

Egy ingyen szelet a biztonságért – ezzel a felhívással tette közzé a kampányát a Pizza Me. Fotó: Pizza Me

A többnyire pozitív fogadtatású kampány ellenére az ajándék szeletet eddig nem igényelték sokan, de a szervezők bíznak benne, hogy az ősz kezdetével nő majd az oltási kedv. A kampány eddig több mint harmincezer emberhez jutott el.

A vendégek augusztus 24. és szeptember 7. között, este 20.00 óráig igényelhetik az ingyen szeletet.

Borítókép: Pizza Me

Oszd meg!