Magyar adatvizualizációs startupba fektetett Péterffy Tamás. Nem ez az első magyar cég, amiben fantáziát lát.
Mi történt? Egyre aktívabb és egyre több magyarországi befektetése van a világ leggazdagabb magyar származású milliárdosa, Péterffy Tamás kockázatitőke-alapjának. Az idén áprilisban létrejött Interactive Venture Partners (IVP) nemcsak a Shroolyba és a Deligoba, hanem legutóbb a Vizzu nevű adatvizualizációs startupba is befektetett. A Vizzu Forbes.hu-nak is eljuttatott közleménye szerint 1,5 millió dolláros befektetési kört zártak, amelybe az IVP mellett a Two Sigma nevű, New York-i központú kockázati alap szállt be.
A Vizzu fejlesztési vezetője és alapítói – Simon László, Kangyal András és Vidos Péter – 2021-ben. Fotó: Sebestyén László
Kotextus. A Vizzuba még 2021-ben befektetett a Vinnai Balázs vezette BnL Start Partners, és akkor három angyalbefektető is csatlakozott: Csillag Péter, a Starschema társalapítója és korábbi ügyvezetője, a Munch.hu-ba is beszálló Torkel Fagrell svéd angyalbefektető, valamint Jared Schrieber amerikai üzletember. Czirják László, az IVP vezető partnere korábban a Forbes.hu-nak elmondta, hogy olyan cégeket és vállalkozásokat keresnek, amelyek nemzetközi piacokat céloznak. „Ez nem azt jelenti, hogy a helyi, kelet-közép-európai piac túl kicsi, a régiót is célozhatják, de a nemzetközi piac még nagyobb lehetőségeket kínál.”