Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Összefogott két Forbes-címlapos: üveges tejeskávét dobott piacra a Cserpes és a Café Frei

A koronavírus-járvány is siettethette Frei Tamáséknak azt a törekvését, hogy ne csak a kávézókban, de a kereskedelemben is minél több termékük elérhető legyen. A Cserpes kapuvári üzemében készülnek azok az üveges tejeskávék, amelyekben elsőként a Café Frei három közönségkedvenc íze a Nicaraguai dohány-kávé, a Guatemalai mogyoró-kávé és a Costa Rica-i kókusz-kávé – kapható, előre bekeverve a hazai Cserpes tejbe. Az eladási cél ízenként havi 100 ezer palack

„Több mint egy éve gondolkodunk azon, hogy a Café Frei kedvenc tejeskávéi közül néhányat a kiskereskedelmi piac számára is elérhetővé tegyük” – válaszolta a Forbesnak Langár Tamás, a Café Frei Kft. vezérigazgatója az együttműködés kezdetéről. Nagyjából fél éve keresték meg Cserpes Istvánt, a Cserpes Sajtműhely Kft. tulajdonosát, hogy bemutassák a kitalált terméket, és elmondják javaslatukat a jövőbeni együttműködés lehetőségéről.

A családi kiszerelésű, azaz 0,75 literes üvegbe palackozott tejeskávét a Spar kezdte forgalmazni néhány hete, az ajánlott fogyasztói ár 850 forint. (Pontosabban most még alacsonyabb, mert akciós.)

Cserpes István, Frei Tamás és a három különböző ízű tejeskávé. Fotó: cafefrei.hu

Cserpes István szerint piaci rést találtak meg az itallal: az ilyen nagy kiszerelésű tejeskávé ritka, főként üvegben.

„Nem akartunk beállni abba a versenybe, ami a benzinkutaknál kapható, egy adagos, műanyag flakonba töltött, UHT tejből készülő kávéitalok gyártói között folyik” – teszi hozzá.

A munkamegosztás pedig úgy néz ki, hogy a Café Frei szolgáltatja a kávéesszenciát, a Cserpes pedig a tejet, a gyártási technológiát és a csomagolást. „A friss termékek közé soroltuk be, hiszen friss, nem pedig UHT tejből készül, ahogyan minden másik termékünk is” – mondja Cserpes István, hozzátéve, hogy a szavatossági ideje is a többi Cserpes termékhez hasonló, nagyjából két hét.

A kereskedelem a Café Frei dolga. „Elsőként nagyon régi partnerünket, a Spart kerestük meg, ahol rendkívül kedvező fogadtatásban volt részünk, azonnal megállapodtunk a bevezetés feltételeiben” – mondta Langár Tamás. A Spar egyébként régebb óta forgalmazza a cég különféle ízű szemes kávéit is.

A Spar mellett már a Cserpes tejivóiban és saját üzleteiben, a jövő héttől pedig abban a több száz kisboltban is meg lehet venni a kávékülönlegességeket, amelyekben a manufaktúra egyéb termékei is kaphatók.

Elsőként a Café Frei három közönségkedvenc íze, a Nicaraguai dohány-kávé, a Guatemalai mogyoró-kávé és a Costa Rica-i kókusz-kávé kapható előre bekeverve a hazai Cserpes tejbe, de tervezik, hogy hamarosan lesz koffeinmentes változat, hogy a gyerekek se maradjanak ki az élvezetből, majd remélhetően laktózmentes is.

Az eladási cél ízenként havi 100 ezer palack.

Bár az üvegek nem visszaválthatók, a gyártók azt ajánlják, hogy mindenki vigye el azokat szelektív hulladékgyűjtőbe. Cserpes István emlékeztetett: az orosházi üveggyár bármennyi tört üveget fel tud dolgozni.

A Cserpes tavalyi árbevétele 3,7 milliárd forint volt, a Café Frei Kft.-é 2,1 milliárd. A koronavírus-járvány valamelyest megtépázhatta a kávézólánc eredményeit, így a kereskedelmi forgalmazás a több lábon állás miatt is hasznos lehet a Café Freinek.

Illusztráció: Krnács Ágota (Archív)

 

“Minél messzebbre nézel hátra, annál messzebbre látsz előre.”

Winston Churchill