Reisz Gábor harmadik nagyjátékfilmje, a Magyarázat mindenre szombaton nyerte el a velencei filmfesztivál Orrizonti nevű szekciójának fődíját. A film aktuálpolitikai témákat feszeget, két és fél órában járja körbe Magyarország kettészakadt társadalmi rendszerét. Úgy tűnik, ez utóbbi a film elő- és utóéletét is rendesen áthatja, Oscarra például már ne is számítsunk.
Szűkszavú gratuláció
Reisz több sikertelen pályázat után a Magyarázat mindenre ötletével már nem is jelentkezett támogatásra a Nemzeti Filmintézetnél (NFI), helyette magyar-szlovák koprodukcióban, valamint a Szlovák Audiovizuális Alap támogatásával készült el szerény költségvetéssel, minimálstábbal. A Magyarázat mindenre tehát Buda Flóra Anna animációs kisfilmje, a magyar-francia közreműködésben készült, 27 után egy újabb produkció, ami az NFI közvetlen támogatása nélkül nyert fontos díjat világversenyen. A 27 idén Cannes-ban a rövidfilmes szekció Arany Pálma fődíját vitte el.
Már a 27-nél is kínos volt a helyzet, amikor az NFI úgy próbált gratulálni Buda sikeréhez, mintha bármi közük is lett volna a produkcióhoz, és előtte nem kaszálták volna el háromszor is a filmtervet. „Óriási gratuláció” – posztolta akkor a kormányzati szervezet.