Na, valahogy így lett Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar

2020-ban egy sikeres nyomtatott magazinból tudod meg, hogy Mészáros Lőrinc Magyarország leggazdagabb embere, immár másodszor. Ezt azért nehéz lett volna előre látni. Nem úgy értem, hogy tavaly nehéz lett volna […]

Bővebben

Országos terjeszkedésbe kezd a Taxify: először ebben a magyar városban lehet majd tőlük fuvart rendelni

Debrecenre is kiterjeszti szolgáltatását az észt utazásmegosztó, már toborozzák a sofőröket.

Budapest után Debrecen lesz a második város, ahol elindítja okostelefon-alapú fuvarszolgáltatását a Taxify, tudtuk meg a hozzánk eljuttatott sajtóközleményből. A cég már toborozza a sofőröket a hajdúsági városban és vonzáskörzetében, a tesztüzem pár héten belül indul.

Az újonnan jelentkezők számára anyagi támogatást adnak a taxi-személyszállításhoz szükséges orvosi vizsgálat, az úgynevezett Páv II teszt, illetve az előírt személyszállítói tanfolyam elvégzéséhez.

Mivel a cég országos taxiengedéllyel rendelkezik, a debreceni indulás az első állomása az országos terjeszkedésnek.

Korábban írtuk a Taxify-ról, hogy napjaink leggyorsabban fejlődő vállalatai közé tartozik: az észt testvérpár, Markus és Martin Villig 2013-ban alapította a taxirendelő startupot tapasztalat és kapcsolatok nélkül, a szüleiktől kölcsönkért 5 ezer euróból (körülbelül 1,6 millió forintból). Ma félmillió sofőrje és egymilliárd dolláros piaci értékelése van, így az alapítók a legfiatalabb unikornis-gazdák közé tartoznak. Idén szeptembertől már elektromos rollereket is lehet tőlük bérelni, egyelőre Párizsban. Magyarországon 600 sofőrrel rendelkeznek.

Markus és Martin Villiggel Fekete Emese idén nyáron készített exkluzív interjút Monte-Carlóban. Markus azt mesélte, hogy a cég indításakor a nyár felét Tallin utcáin töltötte, minden taxiba beült, névjegykártyákat osztogatott és egyenként győzködte a sofőröket, hogy jelentkezzenek hozzájuk. Tízből nyolcan akkor kizavarták a kocsiból.

Exkluzív Monte Carlóból: a fiú, aki jogsi és diploma nélkül berobbantotta a Taxifyt

A két észt fivér nem tud leállni: elektromos rollerekkel bővül a Taxify

Borítókép: Taxify

 

Arra fókuszálunk, hogy mi az emberek természetes erőssége, és a vezetőségi időnket arra szánjuk, hogy megpróbálunk lehetőséget találni nekik, hogy minden nap használhassák ezeket az erősségeiket.

Sheryl Sandberg, a Facebook ügyvezető igazgatója