Teljes pályafutását a Nike-nál töltötte. Thomas Roulet, a Cambridge-i Egyetem szervezetszociológiai és vezetési tanszékének professzora kifejtette: nem sok, hivatalban lévő CEO töltötte teljes pályafutását ugyanannál a cégnél. Több globális multinál inkább az a gyakorlat, hogy más cégektől, más területről hoznak tapasztalt vezetőt, hogy új ötletekkel frissítsék a vállalatot. Hill elődje, John Donahoe is ebbe a logikába illik; ő korábban az eBay és a ServiceNow nevű szoftvercég vezetője volt. Sok Nike-alkalmazott azonban úgy tekintett rá, mint a vállalat és az azt híressé tevő sneaker-kultúra kívülállójára.
It’s good to be back, Nike! – posztolta Hill első munkanapján, hétfőn. Fotó: LinkedIn/Elliott Hill
Hogy áll most a Nike? Nem olyan jól. Október elején tették közzé első pénzügyi negyedévük számait, amelyek szerint 10 százalékkal, 11,6 milliárd dollárra csökkentek a bevételeik éves összehasonlításban. Emiatt éves eladási várakozásaikat is korrigálni kellett, és a második negyedévre ugyancsak 8-10 százalék közötti bevétel-esést várnak. Az elmúlt években a Nike a klasszikus modellek, például az Air Force 1, az Air Jordan 1 és a Dunk eladására koncentrált. Ezek a termékek azonban nem fogytak olyan jól, mint korábban, és közben a versenytársak is feljöttek, úgyhogy a Nike most nyomás alá került.
„A Nike alulmaradt a versenytársaival szemben, elmaradtak az innovációk és lemaradtak a divat követésében”
– írta egyik kommentárjában Louise Déglise-Favre, a GlobalData egyik elemzője. A folyamatokat a Nike is érzékeli, már október elején, még Hill hivatalba lépése előtt kiadták a jövő jelszavait: újdonság és innováció. Emellett kevésbé hagyatkoznának a retro stílusra, de megerősítenék a „futók márkája” identitást, így próbálva visszaszerezni a márka vonzerejét.
Hill belépője. Az új CEO feladata nemcsak az új fejezet megnyitása lesz, hanem neki kell meghatároznia azokat a szükséges változásokat is a cégben, amelyek feltétlenül kellenek a márka újra sikeressé tételéhez. Beszámolók szerint ő is tudja, hogy sok munka áll előtte. Egy, a munkavállalókkal is megosztott videóban hangsúlyozta, hogy gyorsan kell cselekedni és itt az ideje, hogy csapatként összefogjanak. „Egy ilyen kaliberű visszatérés időbe telik, de már látjuk a kezdeti győzelmeket a kulcsfontosságú sportágakban tapasztalható lendülettől kezdve az újdonságok és az innováció felgyorsulásáig” – mondta Matthew Friend, a Nike pénzügyi igazgatója a legutóbbi eredménybeszámolón.