2022 közepére világszerte mindenkit be lehet már oltani koronavírus ellen, annyi vakcina lesz készleten, ezzel pedig végképp visszatérhet az életünk a járvány előtt megszokotthoz – állítja az egyik mRNS-alapú vakcinát kifejlesztő cég, a Moderna vezérigazgatója. Stéphane Bancel szerint ezek után a fiatalabbaknak háromévente, az idősebbeknek évente kell egy emlékeztető oltást beadni. Azt is elmagyarázta, honnan lehet tudni, hogy az oltásnak hosszabb távon sem lesznek mellékhatásai.
A Neue Zürcher Zeitungnak adott interjút Stéphane Bancel, a Moderna vezérigazgatója. Ebben az egyik koronavírus elleni mRNS-alapú vakcinát fejlesztő cég vezetője először arról beszélt, nem csalódott és nem is lepődött meg rajta, hogy az USA Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatala, az FDA az emlékeztető oltások beadása ellen foglalt állást. Igaz, az FDA kifejezetten a Pfizerről fejtette ki a véleményét – mondván, hogy még nem vizsgáltak meg elegendő adatot arra vonatkozóan, hogy ez valóban jó ötlet-e.
Ugyanakkor Bancel is úgy gondolja, a harmadik oltás beadatásánál mindenkinek magának kell mérlegelnie a kockázatokat. Szülei, illetve lánya példáját hozta fel.