Egyszerre nem igazán szokott ennyi nagy értékű épületet elárverezni a vagyonkezelő.
Mi történt? Múlt hétvégén egy időben öt különböző, milliárdos értékű állami ingatlanra hirdetett árverést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV), vette észre a G7. Az ötből négy épületet ráadásul jó eséllyel még évekig nem veheti birtokba majd a vevő, azokat ugyanis különböző állami szervezetek bérlik, ezeket pedig nem lehet csak úgy kirakni.
Kontextus. Ahogyan arról mi is írtunk, az MNV sorra hirdeti meg a nagy értékű állami ingatlanokat. A Belügyminisztérium – Tiborcz-hotelekkel körbevett – épületét már el is adták valamivel több mint 50 milliárd forintért; a Nemzetgazdasági Minisztériumnak otthont adó, 37 milliárd forintra becsült irodaház árverése pedig nyolc nap múlva indul. Ebbe a folyamatba illeszkedik a most meghirdetett csomag is. Az árverések érdekessége, hogy az ingatlanokat – egy kivételével – nem veheti azonnal birtokba a vevőjük. Az épületeket ugyanis állami szervezetek bérlik, és az eladás után sem költöznének ki azonnal.