Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Milliárdos üzlet lehet a magyar Banzai Cloud felvásárlása, felbecsültük, mennyi az annyi

Megvan benne az őrült tudós vonal – mondta a Banzai Cloud egyik alapítójáról Hodicska Gergely „Felhő” a magyar startupvilág egyik bennfentese. Ha lezárul a deal, Mátyás János immáron második startupját is eladja rövid időn belül. A felvásárló Cisco a felhőalapú megoldásokban akar léptéket váltani, ezért úgy tűnik bevásárlókörúton van: a magyar cég előtt egy izraeli startupot vettek meg.

Minden jel arra utal, hogy kiemelkedő deal született, amivel az alapítók, a befektetők és a felvásárló is elégedett lehet. A 2017-es alapítású Banzai Cloud viszonylag gyorsan jutott el az exitig, amelyben az amerikai NASDAQ-on jegyzett Cisco, a világ egyik legnagyobb technológiai vállalata a felvásárló. Az akvizícióban a technológiát és a csapatot is megvásárolják és a Cisco saját technológiai inkubációs csapatába integrálják.

A startup magyar befektetői körrel jutott el idáig, összesen 5 millió dollárt vont be eddig a Fastventurestől, az Euroventurestől és lead investorként az OTP Csoporthoz tartozó Portfoliontól.

Termékeik olyan automatizált alkalmazások, amelyek a nagyvállalatoknál használt felhő alapú rendszerek fejlesztését, üzemeltetését és használatát könnyítik meg, modernizálják, teszik rugalmassá és integrálhatóvá. A fejlesztésük alapja a Kubernetes nevű szoftver mély ismerete,

ami önmagában is egy bonyolult rendszer, erre építve fejleszt a Banzai Cloud tulajdonképpen kulcsrakész hibrid rendszereket.

Így a nagyvállalati ügyfélkör fejlesztőinek már csak minimális feladata van. Hodicska Gergely „Felhő” – akinek egy másik sikerstartup, a Ustream felvásárlásában is komoly szerep jutott – a Bitrise fejlesztőcsapatának vezetője úgy magyarázza el, hogy egy új alkalmazás számára nem kell egy külön szerverkörnyezetet létrehozni, ugyanazon a szerveren, klusteren tudnak futni a különböző alkalmazások, és az ezekkel kapcsolatban felmerülő igények is egy „gombnyomásra” vannak. „Gondolok itt olyan extra igényekre, hogy az alkalmazások tudjanak könnyen kommunikálni egymással, akár titkosítva, könnyű legyen őket skálázni, és a fejlesztők számára is egy hatékony munkát lehetővé tévő környezetet biztosítson.”

A Kubernetes alapú rendszerek jelentik ma azt az őrületet, ami korábban a felhőre való átállás volt, a nagyvállalati ügyfelek mindenhol ezt a tudást keresik. Ezért a nagy megoldás-szállító cégek nem akarnak lemaradni abban a versenyben, hogy Kubernetesre épülő, magas hozzáadott értékű megoldásokat tudjanak nyújtani ezeknek a cégeknek. Ilyenkor pedig vagy kifejlesztik maguknak, vagy megveszik valakitől. „A Cisco egy ideje el akar mozdulni a hardverektől a szoftverek felé, így

könnyen el tudom képzelni, hogy a piacon tapasztaltak alapján írtak egy bevásárlólistát, mire van szükségük ahhoz, hogy versenyképesek maradjanak, aztán elindultak beszerezni ezeket a cégeket”

– mondja Hodicska Gergely „Felhő”. A Ciscónak valóban nem ez az első hasonló fókuszú akvizíciója: októberben felvásárolták az izraeli Portshift céget, amely felhőalapú biztonsági megoldásokkal foglalkozik. 

A Banzai Cloud hosszú távú stratégiájában azért passzolhatott a Cisco, mert a kapcsolatrendszerükkel és az infrastuktúrájukkal megnyílnak a kapuk az nagyvállalati (enterprise) ügyfelekhez. Bár az exit viszonylag korai, úgy tudjuk, minden fél elégedett a feltételekkel. „Valamelyest hosszabb befektetési időszakra számítottunk, főleg, mert a cégnek kezdett nagyon jól menni, de amikor adódott a lehetőség, rövid egyeztetés után tudtuk, hogy élni fogunk vele.

Elvégre, ha valaki meg akarja venni a cégedet, az azt jelenti, hogy te jól végezted a dolgod.”

Ezt már Thomas Howells mondja, az Euroventures igazgatósági tagja, aki a kezdetektől, a magvető fázis óta befektetőként segítette a vállalkozást. Ő már a Sequence IQ sztoriját is végigkísérte az alapítástól az exitig, ami szintén az egyik Banzai-alapító, Mátyás János előző startupja. János így

két exitet pipálhat ki eddig az életművében, ami szinte példátlan teljesítmény a magyar startupszférában.

„Van valamije, ami másoknak nincs vagy csak kevésbé: elképesztően tiszta víziója arról, hogy milyen irányba megy a nagyvállalatiszoftver-szegmens” – mondja róla Tom.

Mátyás János korábban az EPAM Systems egyik vezető fejlesztőjeként dolgozott (a ma már NYSE-en jegyzett cég szintén az Euroventures egyik befektetése volt). Hodicska Gergely “Felhő” hasonlóképpen gondolkodik róla: „megvan benne az az igazi őrült tudós vonal, nagyon erős technológiai vízióval rendelkezik, érti és érzi, hogy a fejlesztőknek mire van szüksége, számára az a fontos, hogy igazán jó megoldásokat hozzanak létre, és vicces módon ennek az üzleti része nem is annyira érdekli őt.” Úgy tudjuk, Flautner Krisztián azért csatlakozott egy évvel az alapítás után a céghez ügyvezetőként, hogy az üzleti elköteleződés nagyobb hangsúlyt kapjon a csapatban.  

Mennyi az annyi?

Legelső exitlistánkon (2015) szerepelt a Sequence IQ, amit 10 millió dollárért vásárolt fel a big data óriás Hortonworks (ma már Cloudera), az is korai exit volt, mert nem telt el egy év, hogy befektetői tőkét kapott a csapat, máris elkelt.

A Banzai-dealt komoly titoktartás övezi, semmi nem szivárgott ki az árazásról, de a tegnapi bejelentésben a Cisco az izraeli Portshift felvásárlásának lezárásáról is írt. A 2018-ban alapított cég rohamlépetekkel jutott el az exitig, és hasonló nagyságrendű tőkét vont be, mint a Banzai Cloud: 5,3 millió dollárt – a felvásárlási ára piaci hírek szerint 100 millió dollár volt. A Cisco tehát komolyan gondolja, hogy szoftveres irányba akar fordulni és költ is rá. Ugyanakkor nem tartjuk reálisnak, hogy ez esetben is ekkora üzlet született. A magyar cégadatok sokat nem mondanak, de úgy tudjuk a cég már termelt bevételt, valószínűleg a tulajdonosok között található holland Brompton Capital Participations B.V.-be érkezetek ezek az összegek (az egyáltalán nem ritka, hogy a külföldi befektetőket célzó ígéretes startupok külföldön is bejegyeznek egy holdingcéget, mivel a befektetők inkább szerződnek egy ilyen céggel, mint egy magyar entitással).

Mivel a felvásárlás bejelentésekor is kiemelték a csapatot, innen közelítettük az árazást, figyelembe véve a korábbi tőkebevonásokat és az iparági tranzakciókat,

a Forbes becslése szerint legalább 44,5 millió dollár (13,5 milliárd forint) lehetett a vételár.

Az érintettek azt közölték, az ár üzleti titok, nem kommentálták a becslésünket. Annyi biztos, hogy egy ilyen árazás mellett az alapítók és a befektetők is messzemenőkig jó üzletet köthettek. A Cisco, az árat firtató kérdésünkre adott válaszában annyit megjegyzett, hogy a terület, amivel a Banzai Cloud foglalkozik jócskán felderítetlen: „a hálózatok kulcsfontosságúak a felhőalapú alkalmazások szempontjából, a modern, felhőalapú infrastruktúrák pedig számos új, izgalmas technológiai kihívást vetnek fel.”

A tranzakció egyéb részlete sem nyilvános, a részletekről a Cisco nem adott semmilyen tájékoztatást, az üzlet zárásáig a Banzai Cloud sem nyilatkozik. Így azt sem tudjuk, hogy a Cisco hogyan fizet majd a magyar csapatnak: készpénzben vagy részben részvénycsomaggal. Az ilyen akvizícióknál a végső árat mérföldkövekhez is szokták kötni, illetve az is befolyásolja azt, hogy a kulcsemberek közül, ki meddig marad a cégnél. Ebben az esetben nem lenne meglepő, ha lenne ilyen kitétel.

Az üzlet a Cisco második pénzügyi negyedévében, 2021 januárjában zárulhat végleg, de úgy tudjuk, hogy a külföldi tulajdonszerzést korlátozó magyar rendelet miatt még az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) is rá kell bólintaniuk az adásvételre. A Forbes ezt firtató kérdésére a Cisco azt válaszolta, „kapcsolatban vagyunk az illetékes hatóságokkal és rendelkezésükre állunk a felmerülő kérdésekben”.

Közreműködött: Zsiborás Gergő

Borítókép: Mátyás János, Flautner Krisztián és Csendes Miklós, forrás: Banzai Cloud

Oszd meg!