Az évtized egyik legnagyobb médiafigyelemmel övezett pere indult el szeptember 8-án a kaliforniai San Joséban. Elizabeth Holmes, a Theranos nevű cég alapítója és volt vezetője tizenkét rendbeli csalás vádjával néz szembe. A végeredménytől függ, milyen fény vetül a szilícium-völgyi startupkultúrára, és hogy a hatása is tart-e olyan sokáig, mint a figyelem, ami Holmes-t kíséri lassan tíz éve.
Elizabeth Holmes 2003-ban, csupán 19 évesen alapította a Theranost azzal a céllal, hogy soha nem látott reformot hoz az egészségügybe, és az Edisonnak keresztelt, doboz méretű szerkezet egyetlen csepp vérből képes lesz analizálni, milyen betegségei vannak (ha vannak) a vizsgált ügyfélnek.
A Theranos mögé összesen 700 millió dollárnyi (207 milliárd forintnyi) kockázati tőke állt, amit Holmes és volt üzlet- és élettársa Ramesh „Sunny” Balwani, a cég pénzügyi vezetője azzal értek el, hogy teszteket hamisítottak meg, és elterjesztették, hogy az amerikai hadsereg is használja az Edisont. A céget 9 milliárd dolláros értékelésig tornázták, Holmes-t pedig az amerikai Forbes kiáltotta ki a legfiatalabb self-made milliárdosnővé és a következő Steve Jobs-szá 32 évesen, 2015-ben.