A Kúria a vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági engedélyét semmisítette meg – mondta el a 24.hu-nak Schiffer András ügyvéd.
A Kúria az ítélete szerint a biztonsági jelentés vonatkozásában betartotta a beruházó a nyilvánosságra vonatkozó szabályokat, a biztonsági jelentés egy időközben született kiegészítése vonatkozásában viszont nem.
„Ráadásul az egyik pontja olyan veszélyes anyagokra vonatkozik, ami nyilvánvalóan érinti a lakosságot, így a felperes állampolgárt is.”
A világ legnagyobb akkumulátorgyártója, a CATL tavaly 200 hektárnyi területet vásárolt Debrecen mellett, azóta több tiltakozó megmozdulás is volt a városban.
Ellenzik
A CATL-é az ország történetének legnagyobb beruházása lesz, értéke elérheti a 7,9 milliárd eurót. Debrecenben és Iváncsán is a többség akarata ellenére épült akkumulátorgyár, illetve a Fejér megyei településen egy robbanásveszélyes üzemet is felhúznak.
A debreceni beruházás 9000 új munkahelyet teremthet, de a lakosság tiltakozik a beruházás ellen annak bejelentése óta, hiszen a gyár megépítése komoly környezetvédelmi rizikóval jár.
A 21 Kutatóközpont októberi reprezentatív felméréséből kiderül: a debreceniek 62 százaléka ellenzi az építkezést. A kormánypárti szavazók között 27 százalék az ellenzők aránya, ami a januárban mért 13 százalékhoz képest jelentős növekedés.