Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]


Bővebben

Magyar biotechnológia a világ élvonalában – íme, a legforróbb magyar startupok Forbes-listája

2019 után újra összeállítottuk  a legforróbb magyar startupok listáját. Szép számmal akadnak új cégek a listán, van olyan is, aki exit után újabb cégével került fel.  

A listára 17 startup került fel, a teljes összeállítás a Forbes legfrissebb számában találod

Élre tört a mesterséges intelligencia és a biotechnológia is a Forbes másodszor összeállított startuplistáján. Ez nem csupán a pandémiának köszönhető elsősorban, hanem annak, hogy ezen a téren komoly tudástőkét halmoztak fel a magyar startupok, és a nemzetközi, élvonalbeli befektetők fantáziáját is megmozgatták.

A két évvel ezelőtti listához képest erős a fintech felhozatal is a mostani összeállításban, de megjelentek már a zöld technológián dolgozó, ígéretes csapatok is. Nézzük ízelítőnek az 5 legforróbb startupot! 

1. Bitrise

Alapítók (alapítás éve): Birmacher Barnabás, Balla Dániel, Benei Viktor (2015.)
Irodák: Budapest (HQ), San Francisco, Boston, London
Bevont tőke: 7,2 milliárd forint
Befektetők: Partech, Zobito, OpenOcean, Y Combinator, Fiedler Capital, Oktogon Ventures, Ashton Kutcher

A Bitrise csapata:
A Bitrise csapata, középen Birmacher Barnabás, CEO. Fotó: Forbes archív / Orbital Strangers

A Bitrise egy mobilappfejlesztők munkáját automatizáló szolgáltatást fejleszt, olyan cégeket tudhat az ügyfelei között, mint a Mozilla, a Wise vagy a Careem. A járványhelyzet okozta lassulást belső építkezésre használták fel. Léptek egy hatalmasat is: a munkatársaknak felkínálták az örökös home office-t.

Magyar cég követi a Twitter példáját: örökös home office-t ajánlottak mindenkinek


2. Shapr3d

Csanády István (2015.)
Budapest
Bevont tőke: 3,7 milliárd forint
Befektetők: InReach Ventures, Point Nine Capital, Lifeline Ventures, Creandum, A3 Ventures, Speedinvest, Nico Wittenborn (Adjacent)

Csanády István, Shap3D, fotó: Orbital Strangers

A 3D tervezőszoftvert fejlesztő startup kimaxolta az Apple-platformokat, most legalább olyan szintű hódításba kezdtek a Windows háza táján is. Nemrég úgy hozták be a Calm és a Blinkist korai befektetőjét, Nico Wittenbornt, hogy nem is a tőkére volt elsődlegesen szükségük. A friss, 4,5 millió dolláros befektetés következő körben konvertálódik részvényekre, így „a Shaprnek ez egy kiemelkedően kedvező deal” – mondta Csanády István alapító a Forbesnak.

Csanády nemrég kezdett sorozatot a Forbes.hu-n: bullshit nélkül arról, hogyan érdemes nekifogni a világhódításnak


3. Scipher Medicine

Barabási Albert-László, Joseph Loscalzo, Veidner Marcell, Ruppert Péter (2014)
Boston
Bevont tőke: 10,7 milliárd forint
Befektetők: Granpool Ventures, Khosla Ventures, Total Access Fund, Alumni Ventures, Northpond Ventures, Green D Ventures, AVG Women’s Fund, Optum Ventures

Fotó: Orbital Strangers
Barabási Albert-László. Fotó: Orbital Strangers

Amerika egyik legnagyobb magán-egészségbiztosítójával végeznek gyógyszerteszteket,

köztük Covid-19 gyógyszerét is, miközben egyre másra lépnek partnerségekre a mesterségesintelligencia-alapú (AI), személyre szabott gyógyszerfejlesztésükben is.


4. Turbine AI

Nagy Szabolcs, Veres Dániel, Szalay Kristóf (2015.)
Budapest
Bevont tőke: 3,3 milliárd forint
Befektetők: Accel, Atlantic Labs, Delin Ventures, O2h Ventures, XTX Ventures, Boston Millennia Partners

Nagy Szabolcs, Szalay Krisróf és Veres Dániel, a Turbine AI társalapítói. Fotó: Forbes archív / Orbital Strangers

A rákkutatást digitális, mesterségesintelligencia-alapú kísérleti szimulációk segítségével felgyorsító startup 2020 tavaszán érkezett meg az inflexiós ponthoz: az alapítók Amerikából akartak tőkét bevonni, terveiket azonban átírta a koronavírus. A tengerentúli befektetők helyett végül Európában találtak friss forrást, az XTX Ventures beszállása egyben komoly validációt is jelent a Turbine által kifejlesztett AI-technológiának. A következő körös befektetésük már arról fog szólni, hogy egy gyógyszerjelöltjük közel kerüljön ahhoz, hogy emberen is kísérletet végezzenek vele.


5. Menten AI (Új!)

Görbe Tamás, Hans Melo, Vikram Mulligan (2018.)
San Francisco
Bevont tőke: 1,2 milliárd forint
Befektetők: Y Combinator, Khosla Ventures, Uncork Capital, Social Impact Capital, FoundersX, Creative Distraction Lab

Görbe Tamás, a Menten AI társalapítója. Fotó: Orbital Strangers
Görbe Tamás, a Menten AI társalapítója. Fotó: Orbital Strangers

A buzzwordbingóban több mezőt is egyszerre beikszelhető kanadai–magyar startup, a Menten AI kvantumszámítógépek és mesterségesintelligencia-algoritmusok segítségével tervez proteineket, ezzel jelentősen felgyorsítva az új generációs gyógyszerek fejlesztési szakaszát. A cég a világhírű Y Combinator akcelerátor programjába is bekerült (csakúgy, mint a Bitrise), és a különböző területekről érkező kiváló szakemberekből összeállt csapatra az együtt több mint kétszáz exitet lebonyolító kaliforniai Khosla Ventures és az Uncork Capital is felfigyelt tavaly nyáron.

A startup a Covid-19-cel is foglalkozott: a kanadai Digital Technology Superclusterhez benyújtott nyertes pályázatában a koronavírus tüskefehérjéjének lehetséges mutáns változatát modellezte.


A listára 17 startup került fel, a teljes összeállítás a Forbes legfrissebb számában az idei startupjelentésünk mellett. 

Módszertan

A lista összeállításához több mint hatvan startup adatait fésültük át. Olyan startupokat vettünk figyelembe, amelyek hét évnél nem idősebbek és legalább egy alapítójuk magyar. Nem volt kritérium, hogy a cég magyar bejegyzésű legyen. Öt kategóriából álló szempontrendszert állítottunk fel a pontozáshoz: diszruptivitás, skálázhatóság, globális piaci jelenlét, a know-how egyedisége és a befektetői minőség (trackrecord alapján, illetve lejjebb súlyoztuk a túlnyomó részt állami forrásokat kezelő befektetőket, mivel hatékonysági mutatóik jellemzően alacsonyabbak).

Az előzetes pontozást a Forbes szerkesztősége végezte iparági szereplőkkel folytatott háttérbeszélgetések után, majd az így kialakult szűk listát elküldtük a zsűrinek: a Forbeson kívül Györkő Zoltán (ex-Balabit), Kovács Péter (Global Startup Awards), Biás Csongor (Startup Hungary), Marvin Liao (ex-500 Startups-partner) és Robin Wauters (Tech.eu) értékelt. A pontozást egymástól függetlenül végezték, pontjaikat kategóriánként átlagoltuk és összeadtuk. Az így elérhető maximális értéket száznak vettük. A listát kétévente állítjuk össze.


Oszd meg!