Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Kép: Orbital Strangers

Magyar adatcéget tüntetett ki a Google

A Google a magyar Aliz Technologies nevű adatcéget választotta 2019 feltörekvő ázsiai partnerének, adta hírül a Google Cloud, és persze maga a cég.

A hivatalosan Breakthrough Partner of the Year – Asia Pacific nevű elismerés tulajdonképpen azt jelenti, hogy az adott régióban tevékenykedő vállalkozás kiemelkedő sikerrel tört előre a saját területén, akár üzleti, akár innovációs oldalról vizsgáljuk. A Google-partnerség sok kisebb-nagyobb cégnek jelent komoly piaci előnyt, hisz

az amerikai tech-óriással dolgozni már önmagában főhajtást érdemel az iparágban. Akit viszont a Google kiemel, az még ennél is nagyobb piaci sikerre számíthat.

Évek óta hajtanak

Az Aliz esetében mondjuk kódolva volt a siker – bocs a szójátékétért, de tényleg. A cégről még 2019 októberében írtunk portrét a nyomtatott magazinban, már akkor szépen növekedtek a délkelet-ázsiai régióban, Szingapúrban is van irodájuk, Indonéziában pedig egyre több területen vetik meg a lábukat. Nos, a Google ezek szerint értékeli a budapesti székhelyű kis cég igyekezeteit.

„Ez a díj hatalmas eredmény, mert a teljes ázsiai régióra vonatkozik és a Google több szempontból értékeli a partnereit. A szakmaiság a legfontosabb, de nagy mértékben számít az is, hogy az adott cég milyen gyorsan képes üzletileg növekedni, és mennyire innovatív. Általában azok a cégek tudják megnyerni, akik mögött vagy nagy globális háttér van, vagy ázsiai gyökerűek évtizedes múlttal” – mondja Molnár Balázs, az ázsiai régió cégvezetője.

Koronavírus kontra Csodaország

A jó hír persze a válság kellős közepén érkezett. Boscha István, az Aliz ügyvezetője szerint az Aliztól még nem kell elküldeni senkit, és úgy számolnak, hogy ha év végéig nem jön be új ügyfél is kihúzzák 2020-at. „Feltéve, ha a mostaniak maradnak” – mondja nevetve, de azért igyekszik optimista lenni.

A cég mindenesetre hamar reagált a járványra: már három nappal a veszélyhelyzet kihirdetése előtt home office-t hirdettek, a partnereikkel is egyenként leültek.

„Sok nagy céggel dolgozunk, vannak légitársaságok is, ahol egy pillanat alatt állt elő új helyzet. Van, aki most részletekben fizet, máshol rövidített munkahétre álltak át, ezt mind meg kellett beszélni. És persze mindent online. Fél nyolctól este tizenegyig a gép előtt ültem, most már szerencsére jobb a helyzet” – meséli István. Az Aliznál úgy látják, Ázsia kezd éledezni, a piac lassan, de mozgásba lendül. Ugyanakkor a Münchenben lévő irodára is gondolni kell, ott négy nagy projekt fut épp, mind távirányítással.

„A Google-nél azt látom, hogy nagyon hamar át tudtak állni az online életre, mert ott eleve nagyon sok minden így működik” – mondja István. „A személyes kapcsolat persze ott is fontos, ez minden cégnél az.”

És ha már Google, az Aliz hivatalos közleménye idézi a Clous Sales csatornákért felelős alelnök, Carolee Gearhart szavait is. „[Az Aliz Technologies] bebizonyította, hogy képesek elköteleződni az ügyfelek sikeréért, és számot adtak a Google Cloud termékekkel és megoldásokkal kapcsolatos tudásukról is.”

Van tovább is

Ez persze nem minden. Az Aliznak (amit eredetileg még nem is így hívtak) hosszú és változatos története van, amit meg is énekeltünk a tavaly októberi Forbesban. Ha érdekel, mit mondott a cégről a Google egykori magyar feje, vagy épp a techóriás ázsiai munkatársa, esetleg kíváncsi vagy, miként üzletel egy magyar fejlesztőcég Dubajban, vagy hogy honnan jött az új név, akkor ajánljuk figyelmedbe az Aliz kontinenseken átívelő sztoriját, ami nemrég a digitális oktatás vizeire is átevezett.

Kép: Orbital Strangers

Oszd meg!

"Ha van valami, ami biztosan nem működik, az az, ha egy befektetőnek írsz a LinkedInen."