A képviselők kijelölik a házelnök helyettesét, és ismét tárgyalják az országos közlekedésszervező létrehozásáról szóló törvényjavaslatot.
Mi történt? A hét elején kétnapos ismét rendkívüli ülést tart a Parlament, ami hétfőn 13 órakor Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával veszi kezdetét. A kormányfő és a frakciók napirend előtti felszólalásait követően a parlament dönt az Országgyűlés elnökének feladatait ellátó alelnök kijelöléséről, írja az MTI.
Miért fontos ez? Erre azért van szükség, mert az Alaptörvény tizenhetedik módosításának hétfőn hatályba lépett rendelkezése miatt Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatása megszűnt, helyette Forsthoffer Ágnes házelnök gyakorolja a köztársasági elnök feladat- és hatásköreit. (Így volt ez akkor is, amikor Kövér László helyettesítette a posztjáról lemondó Schmitt Pált 2012-ben Áder János megválasztásáig, illetve a 2024-ben a kegyelmi botrány miatt távozó Novák Katalint is, éppen Sulyok Tamás hivatalba lépéséig.)
Mi következik ebből? Forsthoffer ez idő alatt képviselőként sem vehet részt a parlament munkájában, helyette az Országgyűlés elnökének feladatait a parlament által kijelölt alelnök látja el.
A házelnök helyettesítésére várhatóan Hallerné Nagy Anikó (Tisza) alelnököt választják meg, aki az új köztársasági elnök hivatalba lépésig látja el ezt a feladatot.
A határozathozatalok után egy órán át interpellálhatják a képviselők a kormány tagjait, megtartják az azonnali kérdések és válaszok óráját, majd kérdések hangzanak el.
A napirenden egyetlen törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és az összegző módosító javaslatnak a vitája szerepel, ez a közösségi közlekedés versenyképességének és hatékonyságának javításával összefüggő intézkedések, valamint az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges kormányzati előterjesztés.