Nagy felújítás kezdődik a ferihegyi repülőtéren, a Budapest Airport Zrt. egy 96 hónapos, átfogó keretszerződésre várja az ajánlatokat.
Mi történt? Megjelent a ferihegyi repülőtér nemrég bejelentett fejlesztéseinek megtervezésére kiírt közbeszerzés, írja a Magyar Építők. A kiírt tender többek között tartalmazza egy új terminál építésének és a jelenlegi 2-es terminál felújításának tervezési feladatait, valamint annak a vasúti állomásnak a tervezését, mely a Nyugati pályaudvarral lesz összekötve, és ahol a reptéri gyorsvasút fog járni. A Budapest Airport Zrt. egy 96 hónapos (nyolc éves), átfogó keretszerződésre várja az ajánlatokat.
Mit kell még tudni? A tender során ajánlatot tevő cégek közül végül a várakozások szerint több keretszerződést is köt majd a reptér, vagyis a megállapodást aláíró cégeknek külön-külön ajánlatot kell majd tenniük az egyes feladatokra. A konkrét tervezési feladatokat később, versenyújranyitások keretében osztják ki a szerződött vállalatok között. A versenyújítások összesen akár 3,6-4,2 milliárd forint értékű egyidejű szerződéskötéseket jelenthetnek.