Hill szerint a város a torna mind a 39 napját ki tudja használni marketingcélokra. „Ha rendező város lennénk, valószínűleg csak hat-hét mérkőzésünk lenne” – tette hozzá.
Stevens egy helyi csatornának azt is elmondta, hogy az amerikai és a mexikói válogatott mérkőzései teljesen megtöltötték a Circa ezerfős sportfogadási központját, valamint a Stadium Swimet is, amely egy négyezer férőhelyes szabadtéri komplexum hat medencével, több medence melletti bárral és egy hatalmas, közel 44 méter széles nagyfelbontású kijelzővel.
„Látva a las vegasi meccsnéző események sikerét, sok úti cél próbálja majd ezt a modellt a jövőben kisebb léptékben lemásolni, mert egyértelműen bevált” – mondta a Forbesnak Alan Fyall, a University of Central Florida Rosen College of Hospitality Management intézetének dékánhelyettese. „Las Vegas ezt rendkívül vonzó üzleti modellé alakította, amely mára a város hosszú távú fejlődési stratégiájának szerves részévé vált.”
Las Vegas turisztikai marketingügynöksége felismerte, hogy óriási lehetőség rejlik azokban a szurkolókban, akiknek nincs, vagy nem is szeretnének meccsjegyet vásárolni.
„Nyilvánvalóan sokkal nagyobb a piac azok számára, akik meccsnéző eseményekre érkeznek, mint amennyi férőhely egy stadionban rendelkezésre áll”
– mondta Steve Hill a Forbesnak.
„Vannak, akik szeretnék végigjárni a különböző stadionokat és élőben nézni a mérkőzéseket, mások ott akarnak megszállni, ahol a csapatok is laknak, de sokan egyszerűen csak egy kellemes nyaralásra vágynak: napozni, fogadni a kedvenc csapatukra, és rengeteg meccset megnézni egyetlen helyszínen – már csak azért is, mert jóval olcsóbb egy helyen maradni” – mondta a Forbesnak Alan Fyall.
A világbajnokság mind a 104 mérkőzésére számtalan promócióval készülnek a világhírű kaszinó- és szállodasor, a Las Vegas Strip teljes hosszán. Miközben júliusban a hőmérséklet gyakran meghaladja a 38 Celsius-fokot, a Caesars kilenc szállodája és kaszinója naponta rendezi meg a „Soccer on the Strip” meccsnéző eseményeket, légkondicionált éttermekben, szivarbárokban és amfiteátrumszerű sportfogadó központokban.
Az MGM Resorts International szintén meccsnéző eseményeket szervez BetMGM sportfogadó helyszínein, köztük a Bellagio COMO Poolside Cafe & Barjában és a Luxor Public House-ban. A Mandalay Bay Resort & Casinóban működő Tailgate Beach Club pedig egy 145 láb (több mint 44 méter) széles LED-kivetítőn kínál medenceparti világbajnoki közvetítéseket.
Azt még nem tudni, hogy valójában mekkora gazdasági hatása lesz a világbajnokságnak Las Vegas gazdaságára nézve, mivel a nyári látogatottsági adatok még nem állnak rendelkezésre. „Augusztusra már tisztábban látunk majd” – mondta Hill a Forbesnak. „Ha augusztusban visszaesik a látogatók száma júniushoz és júliushoz képest, az jó eséllyel a legjobb jelzés lesz arra, mekkora hatással volt a világbajnokság a nyári hónapokra.”