Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]


Bővebben

Fontos és rég várt adatok érkeztek a Sinopharm vakcinájáról, de van egy szépséghiba

Végre részletes és hivatalos adatok is rendelkezésre állnak a kínai Sinopharm vakcinákról és azok koronavírus elleni teljesítményéről: egy most publikált tanulmány szerint 72,8 és 78,1 százalék közötti hatékonyságot mértek a klinikai vizsgálatokon.

Az eredményeket a neves amerikai orvosi szaklap, a Journal of the American Medical Association tette közzé. A Bloomberg beszámolója szerint a Sinopharm által fejlesztett mindkét, inaktivált koronavírust tartalmazó vakcina hatásos volt, és 70 százalék feletti hatékonysággal előzte meg a koronavírussal járó tüneteket. Ez a hivatalos eredmény nagyjából összhangban van azzal, amit korábban az állami tulajdonban lévő kínai gyártó kommunikált. 

A Sinopharm által fejlesztett egyik vakcinát Magyarországon is használják, a szerződések szerint összesen 5 millió vakcinára kötöttünk szerződést, május elejéig ebből 3,3 millió adag érkezett meg. 

Rengeteg kínai vakcina jött – már ha kell valakinek

Bár nálunk már jóval korábban oltottak vele, az Egészségügyi Világszervezet  (WHO) csak május elején engedélyezte a kínai Sinopharm vészhelyzeti alkalmazását. Ugyanakkor közzétették a jelentésüket is, ami már kevésbé megnyugtató. Szakértők szerint ugyanis a Sinopharm vakcinák az idősebb korosztály esetében nem minden szempontból megnyugtatóak, de legalábbis továbbra sincs elég információnk a Sinopharm vakcináról. A vakcina hatékony lehet a 60 év alattiak körében, de egyáltalán nem biztos, hogy alacsony lenne a súlyos mellékhatások kockázata. A 60 év felettiek esetében ezek a kockázatok még magasabbak.

A régóta fennálló információhiánynak véget vethet a most publikált kutatás, amelyet csaknem 41 ezer önkéntes bevonásával készítettek. 

A nem transzparens gyártói kommunikáció miatt több ország is elutasította a kínai vakcinákat.

A többek között bahreini, egyiptomi és jordániai önkénteseket három, egyenlő létszámú csoportba osztották, az egyik csoport placebót kapott, a többiek a Sinopharm valamelyik vakcinájából két dózist, három hét különbséggel. A második oltás után két héttel

  • A WIV04 nevű vakcina esetén, amivel többek között Magyarországon is oltottak, 26 fertőzöttet találtak; 
  • A HBO2 nevű vakcinával oltottak közül 21-en fertőződtek meg;
  • A placebóval oltottak között azonban 95 beteget találtak, közülük kettőnek súlyos tünetei voltak.

Az oltott önkéntesek közül azonban senkinek nem voltak súlyos tünetei.  

A kutatás korlátaira rámutatva azonban a Bloomberg megjegyzi, hogy

a résztvevők 85 százaléka férfi volt, a többségük egészséges, és mindössze 2 százalékuk volt 60 évnél idősebb. Így kevéssé bizonyított a hatékonyság és a biztonságosság a nők, az idősek és az alapbetegségekkel küzdők esetén.

A Bloomberg Magyarországot is megemlítve emlékeztet arra, hogy a kínai covid-vakcinákat – a Sinopharm és a másik kínai gyártó, a Sinovac Biotech Ltd. termékei –   világszerte használják, Magyarországtól és Szerbiától kezdve Peruig és a Seychelle-szigetekig, de a gyártókat számos kritika érte azzal kapcsolatban, hogy nem voltak elég transzparensek az oltások hatékonyságával és biztonságosságával kapcsolatban. Emiatt például Hongkong és Szingapúr is további adatokat kért.

Borítókép: Sinopharm

Oszd meg!