Nyár óta ugyanakkor jócskán elavultak ezek a prognózisok. Mostanra már a kormány szerint is 15 százalékos inflációra és szerény, 1-1,5 százalékos GDP-növekedésre számíthatunk jövőre, más elemzők pedig a súlyosabb recessziót sem zárják ki.
Megkerülős csel a kormánytól
Még érdekesebb ugyanakkor az, hogy ki fogja a szükséges változtatásokat megszavazni. A törvények szerint ez az Országgyűlés feladata lenne, a parlament őszi ülésszaka ugyanakkor szerdán befejeződött és februárig nem is fognak újra összegyűlni.
Így azonban a kormány jó eséllyel saját rendeletben fogja átírni a büdzsét, amire eddig még nem nagyon volt példa.
A csütörtök éjjel megjelent Magyar Közlöny (a banki különadók váratlan enyhítése mellett) már meg is ágyazott ennek a lehetőségnek. Az 504/2022. (XII. 8.) kormányrendelet értelmében a veszélyhelyzet alatt nem kell alkalmazni az államháztartási törvény költségvetésre vonatkozó passzusait. Olyan változtatásokról van szó, ami
- a központi költségvetés bevételi vagy kiadási főösszegének megváltoztatására
- vagy a költségvetési hiány mértékének növelésére irányul
A tervezetet az államháztartásért felelős miniszter a kormány irányítása alá tartozó fejezetet irányító szervek vezetőivel egyeztetve készíti elő.
Kontrollként pedig elég, ha a Költségvetési Tanács jóváhagyja a változtatásokat, de ha 10 napon belül nem érkezik semmilyen reakció tőlük, akkor enélkül is átmehetnek a módosítások.
Újabb családtámogatási intézkedések jöhetnek
Orbán Viktor miniszterelnök még szeptemberben, a parlament őszi ülésszakát megnyitó beszédében jelentette be, hogy decemberben alakítják ki a 2023-as költségvetés végleges formáját, amelyben új családtámogatási intézkedések is megjelennek majd. Ehhez kapcsolódóan a babaváró hitel is új formát kaphat: a 2019-ben bevezetett kedvezményes kölcsön idén decemberben futna ki, ám a kormány ígérete szerint 2023-ban is folytatódni fog a program.
A Pénzügyminisztérium annyit közölt, hogy a módosításokkal a költségvetés továbbra is szem előtt tartja az elfogadott, legfontosabb irányvonalakat: a családok és a nyugdíjasok támogatását, Magyarország biztonságát, valamint a munkahelyek védelmét.
A bejelentések egyelőre csak a költségvetés kiadási oldalát érintik, a bevételek pedig szintén emelkedhetnek a benzinárstop kivezetése és az extraprofitadó emelése után. A kérdés csak az, hogy melyik irány lesz az erősebb, növekedhet-e a tervezett költségvetési hiány? A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szövegezése szerint erre igen nagy az esély.
Borítókép forrása: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán