Ideiglenesen nem fogadja a Kínából és Hongkongból érkező csomagokat az amerikai postaszolgáltató.
Mi történt? Az amerikai postaszolgáltató, a US Postal Service (USPS) bejelentette, hogy további értesítésig ideiglenesen leállították a Kínából és Hongkongból érkező csomagok fogadását. A leveleket nem érinti a felfüggesztés – írja a BBC.
Kontextus. Kína büntetővámokat jelentett be bizonyos amerikai árukra – szinte abban a pillanatban, hogy Donald Trump amerikai elnök új, 10 százalékos vámjai kedden életbe léptek a kínai importra. A végrehajtási rendelet megszüntette azt a mentességet, amely korábban lehetővé tette, hogy a legfeljebb 800 dollár értékű árukat vámmentesen szállítsák az Egyesült Államokba.
Háttér. A Shein és a Temu nagyrészt ennek a kiskapunak köszönhette, hogy rendkívül gyors ütemben volt képes növekedni a forgalma az Egyesült Államokban. Az ázsiai részvények lejtőre kerültek a bejelentés után.
Miért? Trump már a választási kampányában azzal fenyegetőzött, hogy vámokkal sújtja Kínát – akkor még 60 százalékosról beszélt. A kereskedelmi háború okaként az amerikai kereskedelmi deficit mellett az Egyesült Államokba áramló fentanilra hivatkozott. Az ópiát Kína szerint Amerika problémája, közölte a minap a kínai külügyminisztérium. A kanadai és mexikói árukra tervezett 25 százalékos amerikai vámokról az utolsó pillanatokig tárgyaltak a felek, végül 30 napra elhalasztották őket.