Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

fotó: chuttersnap // Unsplash

Kertes házat akarunk, de amikor kiderül, mennyibe kerül, már a panel is jó

Az OTP felmérése szerint messze áll egymástól a magyar lakásvásárlók vágya és a valóság. Érdemes jobban utánanézni a hiteleknek, mert milliókat nyerhetünk. 

Az OTP idén készítette el először reprezentatív ún. lakáspálya felmérését, a Hello Otthon kutatást, melynek eredményeit a egy szakmai esten hozták nyilvánosságra a héten – derül ki a bank szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből. A megkérdezettek 80 százalékának egy amerikai stílusú kertes ház az álma (a felmérés alapja egy 600 fős, reprezentatív minta). Amikor azonban sor kerül a vásárlásra, 41 százalékuk már egy panellakással is kiegyezne.

Jól látható, hogy óriási az eltérés az álmok és a valóság között.

Az OTP szerint a “kellemetlen meglepetések egy jelentős része elkerülhető” az időben elkezdett, tudatos pénzügyi tervezéssel és az állami támogatások hatékony felhasználásával.  „A magyarok messze nem töltenek annyi időt a megfelelő finanszírozási megoldás kiválasztásával, mint kellene” – mondta el  Kormos Zoltán, az OTP Bank Lakás Hitelek Főosztályának igazgatója. Pedig nem mindegy, ki mennyire megy utána – mondjuk annak, vannak-e akár személyre szabott ajánlatok – mert a jó konstrukció megtalálásával milliókat nyerhetünk.

Kitart a lendület

Az említett kutatásból az is kiderült, hogy a lakásvásárláson gondolkodók 52 százaléka csak a megfelelő időre vár, hogy ingatlant vegyen. Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint nem feltétlen érdemes várniuk. „Szinte sosem voltak ilyen magasan az ingatlanárak Magyarországon, ugyanakkor az utóbbi egy évben már mérséklődő emelkedést figyeltünk meg, de még mindig lendületben van a piac. A jó adottságú ingatlanokra percek alatt lecsapnak a vevők, ezért különösen fontos, hogy a leendő tulajdonosok már a vásárlás előtt kész pénzügyi tervvel álljanak neki a keresésnek.”

„Azt látjuk, hogy az utóbbi egy évben az átlagos lakástakarékpénztári futamidő öt évről hét évre nőtt, és a tagjaink egyharmada már több számlát is nyit családon belül, hogy maximalizálja az állami támogatás mértékét. Ez azt jelenti, hogy egyre tudatosabban használják ki a lakástakarékpénztári megtakarítások előnyeit” – mondta el az eseményen Ungvári Krisztián, az OTP Lakástakarék Csoport főosztályvezetője.

Az emelkedés folytatódik

A szakértők szerint további emelkedés várható a lakáspiacon, a hitelezésben, de a lakáscélú megtakarítások terén is. Valkó Dávid szerint ugyan kissé lassuló ütemben, de továbbra is közel kétszámjegyű lesz az ingatlanárak növekedése. A lakáshitelek esetében sem lesz másként, Kormos Zoltán szerint 2018-ban az újonnan kihelyezett lakáshitelek száma akár 25-30%-kal is bővülhet. Ungvári Krisztián szerint pedig pár éven belül a jelenlegi 15 százalékról 20 százalékra nőhet a lakástakarékkal rendelkezők aránya. Ez azonban még mindig elmarad Ausztria, Németország, Csehország, sőt Szlovákia szintjétől is.

 

Mehettem volna akárhova a világon, és úgy döntöttem, hogy ide szeretnék jönni, Magyarországot választottam.