De vissza a … hova is? Hát éppen erről szól ez a cikk. A mérhetetlen gazdagsághoz? Az emberi hiúsághoz? Az önértékelés hiányával küszködő, felemelkedőben lévő fejlődő piaci és a süllyedő nyugati fejlett középosztály problémáihoz? Jaksity György vendégírása.
Bernard Arnault aznap reggel is szokásos reggeli menetrendjét követte. Párizsi rezidenciájának ebédlőjében, a fekete-fehér (Mérci, Coco!) egyenruhába öltözött serviteur által felszolgált reggeli közben az újságokat lapozgatta. Évtizedek óta dédelgetett, bár magának soha ki nem mondott álma valósult meg (újra): cége, az LVMH lett 460 milliárd eurót meghaladó tőkepiaci értékét tekintve a legnagyobb európai vállalat, ő pedig 240 milliárd dollárt meghaladó vagyonával a leggazdagabb ember a világon. Korábban már ment az adok-kapok: hol a spanyol Amancio Ortégát (Zara), hol az amazonos Jeff Bezost vagy éppen Bill Gatest váltotta a poszton, de mindig jött egy újabb kihívó.
Hosszú út volt ez, ha nem is a francia társadalom legaljáról, de semmiképpen sem a párizsi arisztokrácia legfelsőbb köreiből, a globális kapitalizmus Olümposzára.
