A ViddL viszonylag hamar reagált a koronavírusjárványra.
Először átálltak digitális aláírásra, hogy a megrendelőnek ne kelljen a futár
telefonján aláírnia semmit. Majd április elején elindították a HozdL nevű
szolgáltatást, aminek keretében a startup futárjai be is vásárolnak helyettünk,
maszkban, kesztyűben. Nyugdíjasoknak ingyen.
A ViddL-ről már írtunk a Forbes.hu-n, akkor épp egy nagyobb Hiventures befektetés előtt állt a startup. Ezt meg is kapták, ebből működik most a cég. „130 millió forintot kaptunk, ennek fele tagi kölcsön, vissza kell majd fizetni” – mondja Tüske Tamás ügyvezető, a ViddL egyik alapítója.
„Most olyan modellel működünk, ami rentábilis, növekedést mutat.” Szerinte emiatt képesek arra, hogy bevezessenek egy új terméket, ami a járvány idején pont jól jöhet az otthonukban rekedt embereknek. Ez a HozdL: a futár itt már nemcsak elhozza nekünk a megrendelt holmit, de be is vásárol helyettünk.