A spanyol kormány szerint a felvásárlással a magyar kormány akadályozhatta volna a létfontosságú vasúti technológia exportját Ukrajnába.
Mi történik? Azért vétózhatta meg nemzetbiztonsági okokra hivatkozva a spanyol kormány, hogy a magyar Ganz-Mávag felvásárolja a spanyol Talgo vonatgyártót, mert a Mol Csoportot feltételezi a magyar cég mögött, amely továbbra is orosz olajat vásárol, és a felvásárlással Budapest akadályozhatta volna a létfontosságú vasúti alkatrészek, illetve a technológia exportját Ukrajnába – írja a Financial Times számos diplomatára és háttérinformációkra hivatkozó anyaga. A lap hírlevele pedig kifejezetten Hernádi Zsolt személyét érintő, kompromitáló információkról ír, azt is kiemelve, hogy több EU-tagállamot aggasztanak a Mol oroszországi kapcsolatai.
Mit válaszolt a Mol? Bacsa György, a Mol magyarországi operatív igazgatója és a Ganz-Mávag Europe igazgatótanácsának elnöke azt mondta a lapnak, hogy a Mol nem gyakorol ellenőrzést a vasúttársaság felett. A Ganz-Mávag szóvivője cáfolta azt a feltételezést is, hogy a változtatható nyomtávú stratégia miatt akarták volna elsődlegesen felvásárolni a spanyol céget. Erről a teóriáról, és az emögött húzódó, szintén orosz érdekről ebben a cikkben írtunk bővebben.