Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Fotó: Grammarly

Dollármilliárdosokká váltak abból, hogy az angol helyesírásod és nyelvtanod ellenőrzik

A Grammarly két ukrán származású alapítóját dollármilliárdossá tette az alkalmazásuk.

Az amerikai Forbes becslése szerint a múlt héten bejelentett, kétszázmillió dolláros befektetési körrel dollármilliárdosokká váltak a Grammarly helyesírás- és nyelvtanellenőrző alkalmazás ukrán születésű alapítói: Max Lytvynnek és Alex Shevchenkónak egyenként legalább 4 milliárd dollárra becsülik így a vagyonát, a cég értéke pedig 13 milliárd dollárig katapultált.

Legutóbb 2019 októberében egyezett meg 90 millió dolláros befektetésben a Grammarly, azt a kört a General Catalyst vezette. Az új körrel ezúttal olyanok kerültek be, mint a Baillie Gifford vagy a Blackrock – írta közleményében a cég.

Az automatizált helyesírás-asszisztenst egy korábbi ötletükből, a plágiumszűrő Mydropboxból találták ki, mondván, lehet, hogy adott esetben a diák épp azért plagizál, mert írásban nehezen tudja kifejezni magát. A Mydropboxot a Blackboard oktatástechnológiai cég vásárolta fel végül, Lytvyn és Shevchenko pedig 2009-ben megalapították a Grammarlyt Dmytro Lider programozó segítségével, akkor még Sentenceworks néven, előfizetéses termékként, elsősorban diákok számára.

Max Lytvyn, Alex Shevchenko és Dmytro Lider. Fotó: Grammarly
Max Lytvyn, Alex Shevchenko és Dmytro Lider. Fotó: Grammarly

Azóta az oktatásról szélesedett a fókusz, a mesterséges intelligencia alapú alkalmazást ma már bárki bevetheti e-mailjeiben, szövegszerkesztőben, böngészőben, közösségi médiás profiljaiban, sőt üzleti felhasználásra is külön terméket hoztak létre.

A fő alkalmazás 2015 óta akár ingyenesen is használható, prémium funkciói havi 12 dollártól érhetők el. A San Franciscó-i székhelyű cég szerint mára napi 30 millió embert érnek el 500 ezer általuk használt alkalmazáson keresztül. A Grammarly ma még csak angolul tud.

A 2019-es, valamint a mostani befektetési körrel körülbelül 22 százalék részesedés van a befektetőknél, az ukrán Forbes korábbi értesülése szerint Lidernél csupán 1 százalék. Lytvyn és Shevchenko ebből kiindulva 35-35 százalék részesedéssel bír, amit az amerikai Forbes egyik közeli forrása meg is tudott erősíteni, maga a Grammarly viszont nem, magáncégként hivatkozva magukra nem közölnek részesedési adatokat.

Címlapkép: Grammarly

Oszd meg!