Egyelőre elbukni látszik a Sziget, a politika ellehetetleníti a jövőjét. A Fővárosi Közgyűlésben nem ment át a fesztivál megrendezését megalapozó javaslat, miközben egy másik, kompromisszumos pénzátcsoportosítás igen, abból úgy látszott, végül meglesz a többség a legfontosabb javaslat mögött.
Mi történt? Ma a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Sziget Fesztivál jövőjéről szóló fontos előterjesztés került napirendre, a képviselők este szavaztak, de a területhasználati szerződés felbontása végül nem ment át a testületen. Erre azért lett volna szükség, mert a fesztivált megvásárló amerikai befektető nem akarta tovább vinni Budapest legfontosabb fesztiválját – de az alapító, Gerendai Károly megmentette volna azt. Ehhez mindenképp szerette volna csökkenteni a kockázatokat, vagyis a költségeket, de a fővárosi frakciók politikai játszmákba kezdtek, majd a garanciák hiányára hivatkozva a Tisza és a Fidesz nem állt be a sokat módosított javaslat mögé.
Min múlott? Gerendai jelentős kedvezményt kért a területhasználati díjból (a jelenlegi 66 százalék helyett 90-et), hogy az elmúlt években veszteségesen üzemelő fesztivál rendezését át tudja vállalni. A fővárosi képviselők napok óta azon vitatkoznak, hogyan és honnan kellene az így kieső pénzeket átcsoportosítani, és később ki és miből pótolná azt vissza a főváros kasszájába.