Nem érinti túl jól Gerendai Károly pénztárcáját az idei fesztiválszezon elmaradása, de szerencsésnek érzi magát, hogy a világjárvány már a Sziget eladása után érte. Európa egyik legnagyobb fesztiváljának alapítója volt a harmadik Forbes Élő vendége, Galambos Márton főszerkesztő beszélgetett vele.
„Érzékenyen érint, hogy ilyen volt a szezon” – mondta a beszélgetés elején Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója, miután lezárták a rövid small talkot Galambos Márton főszerkesztővel arról, hogy előfizetője-e a magazinnak. (Nem.) Gerendai 2017-ben adta el a Szigetet, egész pontosan az eredeti tulajdonosi kör részesedésének 70 százalékát, így azt, hogy újságosnál vegye a Forbes magazint, megengedheti magának, de az idei fesztiválszezon elmaradása azért érzékenyen érinti, 15 százalék féltenivalója ugyanis még így is van.
„Abban optimista vagyok, hogy a hazai közönségnek szóló kisebb
fesztiválokat szerintem már meg lehet tartani jövőre.” A nemzetközi
eseményekben viszont már borúlátóbb: „Ezeknél a rendezvényeknél fontos, hogy
tudd előre a látogatottságot, hogy mennyit költhetsz, márpedig eddig mindig a
jegyelővételen múlott, hogy mennyire tudjuk ezt tervezhetővé tenni. Most el se
tudtuk indítani a jegyelővételt, és február-márciusig nem is lesz értelme
elindítani, mert senki sem tud semmit előre a nyárról. (…) Nagy kérdés, hogy
akkor szabad-e egyáltalán belevágni egy több mint tízmilliárdos költségvetésű
rendezvénybe.” Úgy látja, márciusig még lehet húzni az időt, visszafogott
költségvetéssel akkor még lehet értelme annak, hogy gondolkodjanak a
fesztiválban, de a kockázat akkor is nagy lesz.