Lánczi András vágyott egy függőágyra, úgyhogy rendelt száztíz darabot. Így indult a Függőágy.hu abban az időben, amikor még alig páran láttak fantáziát az online kereskedelemben. András üzlete ma olyan, mint egy függőágyban eltöltött délután: stresszmentes. Mint mondja: „van annyi, amiből tudok tankolni, kaját venni, ki tudom fizetni a számlákat, néha még nyaralunk is. Mi az isten kell még!?”
Lánczi András barátnője 2000 körül Mexikóból két függőággyal tért haza. „Se híre, se hamva nem volt itt abban az időben ilyesminek, sőt hasonlónak sem” – meséli András. Akkoriban még két léc közé fogott focikapuháló volt a függőágy, ahhoz képest a mexikói darabok felfoghatatlanul szuperek voltak, András imádta őket. „Az egyiket fölszereltük az erkélyre, a másikkal meg utazgattunk. Amikor szakítottunk, tökre azt hittem, hogy az egyik függőágy az enyém lesz, a másik az övé. Ő ezt máshogy képzelte, azt mondta, ő vette őket, az övé mind a kettő. És akkor hiányérzetem támadt: márpedig nekem is kell egy.”
A falban árván maradt kampók bánatosan néztek rá, úgyhogy belemerült az internetbe, így akadt rá Jorgéra Mexikóban. Ahogy az árlistát böngészte, kiderült, hogy húszdarabos rendelésnél sokkal kedvezőbb az egységár. Ötvennél még jobb, de ha százat rendel, az meg már másik nagyságrend.
