Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]


Bővebben

Fontos összeolvadás a PR-piacon: összeáll a Red Lemon és a Person PR ügynöksége

A két cég az összeolvadást követően Red Lemon mákanév alatt folytatja tevékenységét, egyesítik ügyfélköreiket is. A Forbesnak elmondták, hogy a fúzió egy fontos piaci változás korai eredménye. 

A két cég összeolvadását nem a vírushelyzet idézte elő. A Red Lemon oldaláról Hajagos Rita és Nagy Péter managing partnerek, valamint a Person alapítója és ügyvezetője, Hampuk Richárd már tavaly október óta tárgyaltak a most létrejött ügyletről. Elsődleges céljuk a fenntarthatóbb piaci működés, valamint a növekvő regionális ügyfélkör legmagasabb szintű kiszolgálása. Kérdésünkre elmondták, hogy a PR-cégeknek egyre inkább lesz szükségük az erőik egyesítésére, ha szeretnének túlélni. 

Az összeolvadás technikailag üzletrész-tranzakcióval történt: a Red Lemon megvásárolta a Person cégcsoportba tartozó Person PR-ügynökséget, a tulajdonos Hampuk Richárdnak pedig 15 százaléknyi tulajdonrésszel fizettek a cégért.

Így a Red Lemon 100 százalékos tulajdonosa lesz a Person PR-nek, Richárd pedig társtulajdonos lesz az egyesített cégben, ami Red Lemon márkanév alatt működik tovább.

A cégcsoport többi tagja továbbiakban is a régi zászló alatt marad, így az első hazai podcastokra szakosodott gyártócég, a Betone Stúdió nem érintett a Red Lemon-fúzióban.

Átalakulóban a PR-piac

„Nagyon bonyolult tranzakciós folyamat volt, mert nehéz beárazni a tevékenységeket ezen a piacon. A tranzakciós tanácsadással a Concorde MB Partnershez fordultunk, hogy minden a lehető legpontosabban menjen végbe” mondta Nagy Péter a Forbesnak. 

A két cég házassága fontos előfutára a piacon megfigyelhető konszolidációnak. A túlzottan szétdarabolt piacon fokozottan érvényes lesz az egységben az erő elve, kifejezetten a PR-szegmensben. A menedzsment tagjainak véleménye szerint ezt a koronavírus-járvány csak felerősítette, felszínre kell kerülniük az organikus, illetve a generált szinergiáknak is, hogy továbbra is hatékonyan működhessenek a cégek. Másik út lehet még az ügynökségek adott területen történő specializációja.

Mindkét fél hoz valami újat a közös asztalra: a Person jóvoltából employer branding üzletággal bővül a Red Lemon szolgáltatási portfóliója, akik cserébe az erős közösségi médiás és influenszermenedzsment tudásukat dobják be a közösbe. „Mivel az értékeink azonosak, a csapataink is puzzle-szerűen egymásba illeszthetőek” mondta a Hajagos Rita, a Red Lemon managing partnere és szakmai vezetője.

Szintet kellett lépni

„Hosszú ideje éreztem, hogy következő szintre kell lépnie az általam alapított ügynökségnek, és mivel a hatékony csapatmunkában hiszek, szerettem volna az egyszemélyes cégvezetést csapatfeladattá alakítani. A Red Lemonra, mint megkerülhetetlen piaci szereplőre mindig is felnéztem” mondta Hampuk Richárd, aki közös égisztől leginkább fokozott agilitást és regionális jelenlétet remél. 

A Red Lemon Media 15 éve van jelen a hazai PR-ügynökségi piacon, portfóliójában olyan piaci szereplők vannak mint a Viacom csoport, a Red Bull, a Sony, a Playstation, a Wizz Air, a Nike, a Converse vagy a Viber.

Ez az ügyfélkör most a Person jóvoltából olyan márkákkal bővül, mint a Sió, a 3M, a HB Reavis, a CBRE és a Penny Market.

Borítókép: a Red Lemon csapata 2020. márciusában // Red Lemon hivatalos Facebook-oldal


 

„A világ egy könyv és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el”