Megújult a Forbes magazin, odatették magukat Amerikában

Új dizájnt kaptunk Amerikából, és boldogok vagyunk vele. A legtöbb változáshoz kell egy kis idő, míg hozzászokik az ember, ehhez nekem igazán nem kellett. Kézbe vettem az új amerikai lapot […]

Bővebben

Várkonyi Balázs, az Edigital ügyvezető-társalapítója. Fotó: Krasznai Zoltán

Extreme Digital: visszavásárolják részüket a magyar alapítók

Visszavásárolja üzletrészét a könyvelési botrányba keveredett globális multitól az Extreme Digital magyar alapítópárosa, Várkonyi Balázs és Kelemen Gyula. Ezt ma jelentették be sajtótájékoztatón. A cégbe 2015-ben vásárolta be magát a dél-afrikai Steinhoff International. 

“Mindig gyorsan kell reagálnunk, az elsők között kell lennünk, bármi történik. A cég érdekében úgy döntöttünk, hogy az Extreme Digital újból magyar kézbe kerül”- jelentette be Várkonyi Balázs, alapító-ügyvezető.

A vételárat 2015-ben sem hozták nyilvánosságra, most sem beszélnek arról, mennyiért veszik vissza korábbi részesedésüket. Várkonyi elmondta, hogy bár alapvetően külön entitásként működtek a Steinhofftól, reputációban károkat okozott a botrány (a partnerek és a hitelbiztosítók is aggódtak). Ezért is döntöttek úgy, hogy inkább leválnak a dél-afrikaiaktól.

“Aki azt gondolja, hogy a visszavásárlás olcsó vagy jelképes volt, az téved. A korábban kötött szerződésben voltak arra kitételek, mi történik, ha ilyen eset bekövetkezik. Piaci áron vettük vissza, nem jártunk végül rosszul” – mondta el Várkonyi.

A társaság tulajdonosi struktúrája visszaállt a Steinhoff előtti állapotra – 50-50%-ban Kelemen Gyula és Várkonyi Balázs a cégcsoport tulajdonosa. A Kika áruházakban (Soroksár, Budaörs) létrehozott üzletek megmaradnak, ezt nem befolyásolja a tulajdonosi szerkezet. “A Steinhoff kiválásával is egy erős és tőkeerős vállalat maradunk” – mondta Várkonyi. Továbbra is nyitottak, ha külföldi partner szállna be, hiszen a növekedést tartják mindenképp szem előtt.

A Kika és a Pepco tulajdonosa, a több mint 40 egyéb kiskereskedelmi márkát tulajdonló dél-afrikai Steinhoff csoport komoly bajban van, könyvelési trükkökkel próbálták meg elkendőzni a csoport egyre duzzadó veszteségét – miközben számos hozzá köthető márka nyereséges. A cégcsoport részvényeit jegyzik a frankfurti tőzsdén is – itt derült fény a könyvelési gondokra.

A Steinhoff International 2015 októberében vásárolta be magát a magyar e-kereskedelmi óriásba, az Extreme Digitalba. Valamivel több mint 50%-ot szereztek a magyar társaságban (50,48%), de a felek úgy állapodtak meg, hogy a szavazati arányban ez nem fog látszani. Várkonyi Balázs ügyvezető-társalapító akkor azt mondta a Forbesnak, hogy az Edigital következő 5-8 évét meghatározó lépés volt a megegyezés.

Várkonyi Balázs, az Edigital ügyvezető-alapítója a cég raktárában. Fotó: Krasznai Zoltán

Várkonyi Balázs, az Edigital ügyvezető-alapítója a cég raktárában. Fotó: Krasznai Zoltán

Az Edigitalnak egy globális szereplőre volt szükség, hogy tovább tudjon növekedni, főleg a külpiacokon. A Steinhoff tovább tudta színesíteni a portfólióját egy erős e-kereskedelmi partnerrel, ebben a szegmensben nem is volt komolyabb érdekeltsége addig. A Forbes akkori becslése szerint 3,5 milliárdot érhetett a megszerzett üzletrész, a cég nem kívánta kommentálni a becslést. A legfrissebb, 2017-es (nem teljes üzleti évre vonatkozó) kiegészítő mellékletben az szerepel, hogy

az új tulajdonos 15 millió eurós tőkeemelést nyújtott a magyar leánycégnek (jelenlegi árfolyamon ez 4,7 milliárd forint),

amit az a Steinhoff Europe AG-nak kölcsönként kiutaltak 2016 augusztusában (az európai központtól ugyanis 0,35%-os kamatot kaptak erre, míg számlán tartva nem fialt volna ennyit). Nagyjából ez lehetett a vételár. A kölcsönből 2 milliót visszafizetett a Steinhoff – derül ki a tavaly szeptemberben lezárt beszámolóból. Arról nem tudni, mennyiért vehették vissza most a részüket – valószínűleg a 2018-as beszámolót látva okosabbak leszünk, ha becsülni akarunk.

Várkonyi annyit még elárult 3 évvel ezelőtt a Forbesnak, hogy volt több komoly kérője is a cégnek, de ők azt az utat választották, hogy mennek tovább, csak egy erős nemzetközi partnerrel. Mint mondta, opció sem volt arra, hogy pár év múlva kiszálljanak, a cél a növekedés volt, akkor 20%-os forgalombővüléssel számoltak, amit végül csak a magyar piacon sikerült megközelíteniük, csoport szinten nem. (A lenti grafikonon a 2017-es nem teljes üzleti év, pont az e-kereskedelem legerősebb negyedéve, az utolsó hiányzik róla – ennek oka, hogy az Edigital más üzleti évre állt át a dél-afrikaik miatt.)

Várkonyi Balázs elmondta, a 2017-es év nettó árbevétele 35 milliárd forint volt

A Steinhoff csoporthoz több mint 42 márka tartozik, főleg bútor- és lakberendezési láncok (a régióban a Kika és a Pepco van jelen a portfóliójukban), de az övék a Hertz autókölcsönző globális hálózata is. Összesen 30 országban, 6500 kereskedelmi egységgel vannak jelen, 90 ezer alkalmazottjuk van. A gigaholding hatalmas könyvelési botrányba bukhat bele, a csalásra tavaly derült fény, a hitelező bankok decemberben már zárolták is a cégcsoport egyes számláit, de egyelőre nem indult meg a csődeljárás.

 

Borítókép: Várkonyi Balázs, az Edigital ügyvezető-társalapítója. Fotó: Krasznai Zoltán

 

„Minél több lesz a jóság és a szeretet, annál erősebbek leszünk, így feltétlenül sikeresek leszünk”

Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin