A hatodik Zwack

Nem tudtam, hogy Wallenberg és Demján is kellett hozzá. Mert, hogy II. József – állítólag – azt mondta, hogy „Das ist ein unicum”, az ugye sokaknak megvan. De hogy utána […]

Bővebben

Christoph Janz, Csanády István és Fredrik Cassel az első budapesti board meetingjük után. Fotó: Orbital Strangers

Exkluzív: A Spotify és a Revolut befektetője szállt be a magyar startupba

Összesen 6 millió dollár finanszírozást vont be az újabb befektetési körben a magyar Shapr3D – tudtuk meg Csanády István alapító-CEO-tól. Top európai befektetők láttak bennük fantáziát, akiknek a portfóliójában ott a Spotify, a Revolut vagy a Delivery Hero. 

A korábbi körökben 1,5 millió dollárnyi befektetést már kapott a kifejezetten csúcstabletekre 3D modellező szoftvert (CAD) fejlesztő budapesti cég, most igen exkluzív befektetői körtől húzott be kockázati tőkét: beszállt a San Franciscóban, Stockholmban és Berlinben aktív Creandum, valamint a szintén berlini központú Point Nine Capital – utóbbi még soha nem helyezett ki ekkora forrást egyetlen cégbe, mint most.

Hogy miért? „A Shapr3D már most szignifikánsan fejlettebb, mint sok más cég, amiben megbízunk. Általában korai fázisban fektetünk be, mikor épp hogy van prototípus, vagy egy-két ügyfél, minimális bevétellel. De a Shapr3D-nek már most komoly felhasználói bázisa van, akik szeretik a terméket, így olyan pozíciót foglal el, ami már megfelelően használhat fel egy nagyobb összegű befektetést” mondja a Forbes kérdésére Christoph Janz, a Point Nine ügyvezető-partnere. 

Christoph Janz (Point Nine Capital), Csanády István és Fredrik Cassel (Creandum). Fotó: Orbital Strangers

Christoph Janz (Point Nine Capital), Csanády István és Fredrik Cassel (Creandum). Fotó: Orbital Strangers

A Point Nine kifejezetten korai fázisú finanszírozást ad és főleg Saas-cégekkel foglalkozik (software-as-a-service – így definiálja magát a Shapr3D is), vagyis a tőke mellett komoly iparági tudást tud majd adni a magyar cégnek. A berliniek olyan exitekben voltak érdekeltek, mint a Delivery Hero, de befektetőként szálltak be a Revolutba és a Zendeskbe is. A CAD-piac azonban elég speciális és távol áll attól, ahova eddig helyeztek ki tőkét.

Mi nem vagyunk a CAD-piac szakértői – nyilván megpróbáltuk elvégezni a házi feladatot, de sosem tudhatunk annyit, még a tizedét sem, mint István. Arra gondoltunk, hogy ha van bárki, aki képes lesz egy új, előretörő céget építeni, akkor az ő lesz”

így Janz. 

Azt láttuk, hogy ezt a terméket bizony szeretik 

A Creandum is ott van a legelőkelőbb helyen jegyzett koraifázisú európai befektetők között, az egyik legnagyobb dobásuk a Spotify, amely a New Yorki-tőzsdén IPO-zott tavaly (26 milliárd dollárjával ez a valaha volt legnagyobb európa exit a tengerentúlon). 

„Szoftverben, ha megtalálod azokat a cégeket, amiknek a termékét az emberek szeretik, szó szerint szerelmesek belé, akkor arra oda kell figyelned. Mi ugyanezt láttuk a Shapr3D-nél. A termék már ránézésre, érintésre is másnak érződik, mint a hasonló megoldások. Aztán megnézheted az értékeléseket és láthatod, hogy hű, az emberek odáig vannak ezért a programért. Aztán megvolt az az előnyünk, hogy kapcsolatba léptünk pár komolyabb felhasználójukkal, és olyan fokú szeretetet láttunk egy szoftverért, amit egy efféle termék esetében nem szoktunk.

Úgy éreztük, hogy van itt valami, egy szikra, ami miatt a fejlesztők tudják, hogy kell felépíteni egy efféle szoftvert úgy, hogy azzal a konkurensek fölé magasodjanak”

– mondta el a Forbes kérdésére Fredrik Cassel, a Creandum partnere, hogy miért láttak fantáziát a Shapr3D-ben. 

Forró volt a befektetési kör 

A Shapr3D applikáció a világ első iPad Pro-ra készült 3D modellező szoftvere, melynek segítségével internetkapcsolat nélkül, könnyen és gyorsan tudnak térbeli modelleket készíteni azok is, akiknek kevés tapasztalatuk van az ilyen munkában. A megoldás minden nagyobb CAD programmal kompatibilis. A cég most a Microsofttal dolgozik együtt, hamarosan kijön az alkalmazás Surface-verziója is. 

A most bevont tőkét a cég növekedésre költi, év végéig a mostani 30 fős létszámot 40-50-re akarják növelni, jövőre pedig 80 fősre duzzadhat a csapat, aminek reményeik szerint a 20-25 százaléka külföldi munkatárs lesz. „Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy gyorsabban növünk, mint ahogy arra számítottunk és break even-en vagyunk. Ez a befektetési kör annyira forró volt, hogy csak ötmilliót akartunk bevonni, hat lett belőle” – mondta el a Forbesnak Csanády István, aki 2015-ben indította el a céget. 

A közel 2 milliárd forintos befektetési kör exkluzív részleteit a héten megjelenő Forbesban mondjuk el. 

 

Borítókép: Christoph Janz, Csanády István és Fredrik Cassel az első budapesti board meetingjük után. Fotó: Orbital Strangers

 

A szótár az egyetlen hely, ahol az eredmény megelőzi a munkát.