A vásárlók 400 forintot sem sajnálnak egy dobozért, a gyerekorvos szerint pedig egyre több a túlfogyasztás okozta betegség. A kormány elzárná a gyerekek elől az energiaitalokat.
Évente 64 millió liter energiaitalt fogyasztanak a magyarok. Az éves országos fogyasztás négy éve lépte át az 50 millió litert, ma már a gyártói márkák eladása önmagában meghaladja ezt. A gyártók átlagosan ezer forintot realizálnak minden liter után. Ez tehát azt jelenti, hogy Hollik István és Nacsa Lőrinc képviselők egy évi 64 milliárd forint forgalmú piacot rendeznének át. A Fidesz és a KDNP politikusai még októberelején azzal álltak elő a héten, hogy be kellene tiltani az energiaitalok eladását 18 éven aluliak részére.
Mértékkel
Az, hogy általános iskolás gyerekek energiaitalt reggeliznek, nem újdonság: már a 2000-es években is divat volt. Magyarországon egyelőre nem készült felmérés a gyerekek energiaital-fogyasztásáról, de Szlovákiában nemrég mérték fel, hogy a 13 évesek körében egyre népszerűbb.