A hatodik Zwack

Nem tudtam, hogy Wallenberg és Demján is kellett hozzá. Mert, hogy II. József – állítólag – azt mondta, hogy „Das ist ein unicum”, az ugye sokaknak megvan. De hogy utána […]

Bővebben

Először díjazták a hazai vállalkozói kultúra leghatékonyabb fejlesztőit. Családi cégeket és anyavállalkozókat is kitüntettek

Hat kategóriában díjazta a hazai vállalkozói kultúra fejlesztéséhez példamutató módon hozzájáruló kezdeményezéseket a Bridge Budapest. A május 31-én szervezett Tax Partyn első alkalommal adták át a Bridge Vállalkozói Közösségi Díjakat. Felelős családi cégek és anyavállalkozók a győztesek között.

Idén harmadszor szervezte meg a társasági adóbevallás határidejének estéjére eső Tax Party rendezvényét a Bridge Budapest. Az eseményen transzparenciára törekvő, innovatív vállalkozások képviselői gyűltek össze, hogy közösen lezárják és ünnepeljék az előző pénzügyi évet. A rendezvényen Pistyur Veronika, a Bridge Budapest ügyvezetője köszöntötte a résztvevőket, majd Árvai Péter, a Prezi társalapítója és vezérigazgatója, a Bridge elnöke online üzent a résztvevőknek: „Az első Tax Party-n még csak pár százan voltunk Vállalható Vállalkozások, mostanra viszont hamarosan átlépi a közösségünk tagszáma az ezret.” Így folytatta:

„Együtt bizonyíthatjuk, hogy lehet Magyarországon értelmes munkahelyeket létrehozni, olyan közegeket, ahol a tudásnak és a teljesítménynek igenis van értéke. Mert csak együtt változtathatunk azon, hogy büszkék lehessünk a vállalkozásaink történetére, ami egyébként nagyon is közel áll az országunk történetéhez.”

A rendezvény legfontosabb programpontja az idén első alkalommal kiosztott Bridge Vállalkozói Közösségi Díjak átadása volt. „A Bridge Budapest maga is gyorsan fejlődő és nemzetközileg sikeres, Magyarországról indult vállalkozások együttműködéséből született. Hisszük, hogy a cégek fenntartható működésének és nemzetközi piacra lépésének támogatása fejlesztheti leginkább a gazdaságunkat. Valamint az, ha az értékalapon és hosszú távon gondolkodó üzleti cselekvők összekapcsolódnak és láthatóvá válnak. Ezért a felkért zsűrink olyan kezdeményezések közül válogatott, amelyek a saját területükön tudatosan, innovatív módon támogatják és katalizálják a magyar vállalkozók közötti hatékony együttműködést, ezzel a vállalkozói kultúrába berögzült negatív viszonyulások és hatások javítását segítik” – mondta Pistyur Veronika.

A szervezők hat kategóriát állítottak fel, mindegyikben a legkülönbözőbb területeken, eltérő módon, de pozitív példát mutató kezdeményezéseket ismerték el. A végső döntést a vállalkozói szférához kötődő, felkért ötfős zsűri hozta meg.

Díjkategóriák és nyertesek:

Aktív Vállalkozói Közösségi Díj

  • For-profit alkategória: Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közössége

Networking és üzletfejlesztési szolgáltatásokkal működő klub. Üzleti találkozóik lehetőséget nyújtanak a kis-, közép- és nagyvállalati vezetők számára, hogy tudatosan, üzleti klubban építhessék, bővítsék kapcsolati hálójukat, még jobb és hatékonyabb vezetővé váljanak, stratégiai partnereket, üzleti problémáikra megoldásokat találjanak, vagy csak megosszák tudásukat egymással egy-egy jó beszélgetés folyamán moderált, mégis kötetlen körülmények között.

  • Non-profit alkategória: Felelős Családi Vállalatokért Magyarországon Egyesület

A hosszú távon felelős hazai családi vállalatok gazdasági és társadalmi értékteremtésének támogatása a küldetésük. Középpontban a tulajdonos családok generációi közötti és azokon belüli együttműködésének fejlesztése áll családi, tulajdonosi és menedzsment ügyekben.

Fenntartható Vállalkozói Közösségi Díj: Követ Egyesület

A fenntarthatóságért elkötelezett vállalatokat tömörítő, közhasznú, non-profit szervezet. A vállalatok fenntarthatóságáért való küzdelem egyik zászlóshajójává vált. Tagvállalatai között elősegíti a tapasztalatcserét és a jó gyakorlatok átadását, valamint olyan módszereket dolgoz ki, népszerűsít és alkalmaz, amelyek egyaránt szolgálják a környezeti, a társadalmi és a gazdasági érdekeket.

Helyi Vállalkozói Közösségi Díj: Wekerletelep üzleti és kártyarendszer

Wekerletelepi helyi vásárlói közösség, amelynek a vásárlói kártyája kedvezményekre jogosít a Wekerletelepen működő iparosok, kisvállalkozások termékei és szolgáltatásai áraiból. Kezdeményezésünkkel a lakókörnyezetedben mindenki nyer: igazi vásárlóközösség alakul ki.

Smart & Social Díj: Inspi-Ráció Egyesület

A közösségi vállalkozás elősegítését támogatja képzésekkel. Meggyőződésük, hogy a közösségi vállalkozás a jövő szervezete, és a valódi közösség legjobb lehetősége. Ügyük a közösségi vállalkozások fejlesztése, ami hozzájárul új típusú közösségek létrejöttéhez, a helyi gazdaság fejlesztéséhez, és végső soron egy fenntartható emberi kultúra kialakulásához.

Szektorális Vállalkozói Közösségi Díj: Felelős Gasztrohős

Céljuk, hogy javítsák a fogyasztók ismereteit a felelős táplálkozásról. Küldetésük a fenntartható és egészséges étkezés támogatása. Missziójuk, hogy környezetbarát gasztronómiai megoldásokkal zöldebbé és egészségesebbé tegyék az étkezéseket, s ezáltal jót tegyenek a fogyasztókkal és környezettel, bevonják a szektor felelősen gondolkodó szereplőit.

Women Power Díj: Mompreneurs

Tanácsadó, önsegítő vállalkozói közösség fiatal anyukáknak, akik nem szeretnének visszatérni az alkalmazotti létbe, hanem szabadúszóként boldogulnának. Képzések, mentorprogram, közösség, ahol nők egymásnak segítenek. Az otthonról dolgozó anyukáknak ideális virtuális teret  és megoldást nyújtanak.
 

A Vállalható Vállalkozás a Bridge Budapest egyik kiemelt projektje, amelynek fő elemei egy önellenőrző teszt és – sikeres elvégzés esetén – egy bármilyen felületen használható Vállalható Vállalkozás tagság. A teszt célja, hogy a kitöltés során a vállalkozóknak támpontot adjon, mire érdemes odafigyelniük a működésük során, hol tartanak az átláthatóság, a tudatosság, a felelős üzleti magatartás terén.  „Vállalkozói közösségnek hívjuk azokat az alulról jövő progresszív közösségeket, amelyek tagjai vállalkozók, létezik interakció a tagok között, és bármilyen formában célja a tudásmegosztás, üzleti kapcsolatépítés, egymás támogatása, megerősítése, az értékközösség. Kulcsfontosságú ezeknek a közösségeknek a megerősödése. A vállalható módon vállalkozó cégek előnye annál nagyobb, minél erősebbek ezek a közösségek” – magyarázta Matheidesz Réka, a Vállalható Vállalkozás projektvezetője. A díjak átadásával minél több vállalkozót szeretnének ösztönözni, hogy töltse ki a Brdige Budapest önellenőrző tesztjét, tegyen azért, hogy elérje a vállalhatónak minősülő szintet, és váljon referenciává más vállalkozók számára is.

A zsűri tagjai: Katonáné Kovács Judit, egyetemi adjunktus, Debreceni Egyetem; Matheidesz Réka, a Bridge Budapest képviselője, a Vállalható Vállalkozás projektvezetője; Márta Irén, igazgató, Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért; Máté Krisztina, producer, Első Millióm története, Cápák között; Síklaki István, szociálpszichológus, integritáskutató, nyugalmazott egyetemi tanár (ELTE). A díjátadón részt vett Hollandia magyarországi nagykövete, René van Hell, aki a Smart & Social kategóriában adta át a Holland Nagykövetség különdíját a győztesnek.

A Bridge Budapest Vállalkozói Díjak átadását követően bulival zárták az estét a résztvevők. A hangulatról idén is a Céges Zenekarok Éjszakája keretében a hazai vállalati zenekari bandák gondoskodtak: a BalaBeat BroadBand (a One Identity Balabit HUB-tól) és a Doc Workers (a Semcon-tól).

 

„Az utazás egyik jó oldala, hogy megtanulod, mit értékelj, ha egyszer hazatérsz”