Nagy a mozgás a spanyol tőzsdén, ahol teljesen váratlanul egy magyar cég is a figyelem középpontjába került.
Frissítés
Megvan ki lehet a magyar vevő. Az üzlet még ajánlat szintjén is jóval nagyobbnak tűnik annál, mint amit egy magyar cég finanszírozni tud.
A Talgo spanyol vonatgyártó részvényeire 5 eurós ajánlat érkezett egy meg nem nevezett magyar cégcsoporttól – írja a spanyol üzleti lap, az Expansión. A szerdai záróértékhez képest ez 28 százalékos prémiumot jelent, ma nagy raliban volt a papír, 15 százalékot is emelkedett az árfolyam.
A Trilantic nevű spanyol alap érdekeltségébe tartozó Talgo egyelőre csak a spanyol értékpapírfelügyelethez (CNMV) juttatta el közleményét, amelyben jelezték, „nincs semmiféle döntés a részvények eladásával kapcsolatban, sőt az sem biztos, hogy az ajánlattal egyáltalán foglalkoznak”. Ez persze nem jelenti az ellenkezőjét sem. A piacfelügyelet csak az ajánlott árat közölte, egyebet nem.