A kőolaj drágulását továbbra is az Egyesült Államok és Irán közötti légicsapások okozzák.
Mi történt? Meredeken emelkednek az olajárak a nemzetköz piacokon, a Brent nyersolaj hordónkénti ára több mint egy hónap után először haladta meg a 90 dollárt hétfő reggel, írja az MTI.
Mi következik ebből? Röviddel 8 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 2,76 dollárral (3,14 százalékkal) 90,86 dollárra emelkedett, de a nap kezdetén még ennél is magasabban, 91,41 dolláron is jegyezték.
Nem csak a Brent drágul: az amerikai West Texas Intermediate (WTI) hordóára magyar idő szerint hétfőn reggel 2,5 százalékos – több mint 2 dolláros – növekedéssel már a 85 dollárt közelíti. Az orosz Ural olaj árának alakulását nem lehet olyan transzparensen és hitelesen követni, mint a másik két olajtípusét, de a nyilvánosan elérhető információk szerint az is emelkedik, közel 1 százalékkal, ami féldolláros drágulást jelent, így az aktuális hordóár 67 dollár.
Kontextus. A kőolaj drágulását továbbra is az Egyesült Államok és Irán közötti légicsapások okozzák. Az amerikai erők az éjszaka folyamán kilencedik légicsapás-sorozatukat hajtották végre, miközben az iráni Forradalmi Gárda rakétatámadást indított egy Jordániában található amerikai katonai támaszpont ellen.