Miután jogvédő szervezetek és a dolgozók körében nemtetszést váltott ki, hogy az Amazon még most is promotálja arcfelismerő szoftverét, a Rekognitiont a hatóságoknak, és félő, hogy azt George Floyd halála miatt tüntetők ellen is bevethetik, a cég úgy döntött, hogy egy évig nem engedélyezi a szoftver hatósági használatát Amerikában.
Az Amazon Web Services állami szerveknek adta el a Rekognitiont arcfelismerő alkalmazását, csakhogy számos tanulmány szerint az igencsak hajlamos a feketék és más sötétebb bőrűek kárára tévedni, írja a Business Insider. Múlt héten viszont a cég közleményt adott ki arról, hogy elítéli a rendőrségi brutalitást és a rendszerszintű rasszizmust, ami George Floyd halála kapcsán a tüntetésekben felszínre tört.
Több ügyvéd felkapta a fejét a szerintük ellentmondásos viselkedésre: az AWS ugyanis még mindig együttműködik a rendőrségi szervekkel, pedig az MIT Media Lab 2019-es felmérése szerint a Rekognition nehezen ismeri fel a sötétebb bőrűeknél az illető nemét, illetve hibásan működik nők esetében.