Öt héttel ezelőtt tettük fel címben a kínzó kérdést: mi lesz hamarabb, vakcina, vagy harmadik hullám. Mára biztossá vált a válasz, sajnos egyértelműen beindult a harmadik hullám Magyarországon, a kormány is így látja. Mostantól az a kérdés, hogy újabb szigorításra kényszerül-e a kormány, amíg a megfelelő átoltottságot sikerül elérni.
Európai szinten tovább javultak a számok február második hetében is, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) összegzése szerint október második hete óta nem volt olyan kevés új fertőzött, mint most. Ez jórészt annak köszönhető, hogy három nagy népességű államban (Franciaország, Németország, Spanyolország) is egyértelműen csökkent a fertőzésszám, ugyanakkor a legfrissebb napi adatokból az látszik, hogy a következő heti adatok már a csökkenés erőteljes lassulását mutatják majd, sőt inkább stagnálást.