Az iráni állami média is közzétett fotókat, eszerint a szóban forgó dokumentumot Irán elnöke, Maszúd Pezeskián is aláírta.
Mi történt? „Aláírva. Versailles-ban írtuk alá. Épp most írtam alá.” – mondta az Iránnal kötött szándéknyilatkozatról Donald Trump szerda este Franciaországban, tudósít a Telex. Az amerikai elnök a G7-csúcs után Emmanuel Macron francia elnökkel vacsorázott, ezt követően árulta el újságíróknak a hírt, mielőtt beszállt volna az elnöki gépkocsioszlopba. Az iráni állami média képeket tett közzé az ügyben, amelyek azt mutatják, hogy Maszúd Pezeskián elnök is aláírta a megállapodást.
Mit kell még tudni? Trump június 15-én posztolt arról, hogy megszületett a megállapodás Iránnal. Ahogy ő fogalmazott ekkor: „Világ hajói, indítsátok be a motorjaitokat! Hadd folyjon az olaj!” Az egyezmény jelenlegi állapotában egyebek mellett írásba foglalja, hogy Irán soha ne rendelkezhessen atomfegyverrel, valamint előírja egy 300 milliárd dolláros alap létrehozását is az ország „újjáépítésére és gazdasági fejlesztésére”, bár az Egyesült Államoknak nem kötelező hozzájárulnia ehhez. A szándéknyilatkozat egyéb fontos pontjai: