Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

fotó: David Hellmann // Unsplash

Csökkenő havi törlesztők – mit jelent az otthonfelújítási program a számokban?

Egy 3 millió forintos felújítási hitelnél a kezdeti törlesztőrészlet 30 ezer forint, egy 5 és 6 milliós kölcsön esetében pedig kevesebb mint 50 ezer, illetve majdnem 60 ezer forint lehet. Az állami támogatás megérkezése után pedig jelentősen csökken a kiadás.

Gyorsabbá válhat a következő időszakban a magyar lakásállomány megújulása a januártól elindított, államilag támogatott, kedvezményes hitellel is elérhető, otthonfelújítási program eredményeként. Egyúttal egy új piacot is teremthet a lakáshitelezésben – derül ki a money.hu Forbes.hu-nak küldött közleményéből.

Az otthonfelújítási program januárban indult, az ahhoz kapcsolódó kedvezményes hitelt pedig február eleje óta lehet igényelni.

Mit jelent ez számokban?

A money.hu számításai szerint

  • egy 3 millió forintos államilag támogatott felújítási hitelnél a kezdeti törlesztőrészlet 30 ezer forint,
  • egy 5 és 6 milliós kölcsön esetében pedig kevesebb mint 50 ezer, illetve majdnem 60 ezer forint lehet a havi kiadás.

Ez pedig az otthonfelújítási támogatás megérkezése után jelentősen csökken.

A legmagasabb, 6 millió forintos, 10 éves futamidejű felújítási hitel esetében, ha 12 hónap törlesztés után megérkezik a 3 millió forintos támogatás, akkor onnantól a havi törlesztés már 30 ezer forint alá, 26-27 ezer forintra mérséklődik.

A becslések szerint akár több mint 100 ezer lakást újíthatnak fel.

A money.hu szakértői szerint a kamatok terén nagy eltérések nem lehetnek a támogatott felújítási hitelek között, ám a bankok hitelbírálati és jövedelmi eljárásaiban már lehet különbségekre számítani. 

Megdobja a felújítandó lakások piacát

Az elmúlt években sok vásárló inkább kifizette a normál vagy felújított állapotban lévő ingatlanoknál a felárát, nem keresték a felújítandó lakásokat. Most viszont felélénkülhet a kereslet a szóban forgó, korszerűsítendő lakások iránt. Akik pedig lakáskölcsön segítségével vásárolnának ingatlant, azoknak kézenfekvő segítséget ad az ingatlan.com és a cégcsoporthoz tartozó money.hu Hitelintéző szolgáltatása.

Ez a szolgáltatás megmutatja, hogy a lakásvásárlást tervezők az önerejük mellett mekkora vissza nem térítendő állami támogatásra lehetnek jogosultak, milyen összegű kamattámogatott és piaci kamatozású hitelt kaphatnak, és az utóbbiakhoz kapcsolódóan mekkora havi törlesztőrészletre számíthatnak.

Az otthonfelújítási programot a kormány a járvány alatt hirdette meg, azok a gyermekes vagy gyermeket váró, megfelelő jövedelmi helyzetben lévő családok jelenhetnek meg a piacon, akik a korszerűsítés költségeit hitelből szeretnék finanszírozni. Az érintettek száma jelentős lehet, mert a becslések szerint akár több mint 100 ezer lakást újíthatnak fel. Ezek egy részét pedig várhatóan kölcsön segítségével oldják meg a háztartások. Már több bank jelent meg a saját otthonfelújítási hitelével, amelyek folyósítása az állami támogatás miatt szigorú feltételekhez van kötve.

A hitelfelvevők által fizetendő kamat 3 százalékban van maximálva, a futamidő pedig legfeljebb 10 esztendő lehet. 

Itt vannak a lakásfelújítási támogatás részletei

fotó: David Hellmann // Unsplash

 

A hibák mindig megbocsáthatók, ha van elég bátorságod, hogy beismerd őket.