A címben leírt sztereotípiát az üzleti sajtó is alátámasztja. Ha ég a ház, a nők könnyebben jutnak pozícióhoz, hogy aztán belebukjanak. Van megoldás.
A bajokért végső soron mindig az első számú vezető a hibás – legalábbis akkor, ha az első számú vezető történetesen nő. Megrázó eredményt hozott a Rockefeller Alapítvány által megrendelt kutatás, amelyet az amerikai Fortune ismertetett a napokban. A kutatás olyan újságcikkeket elemzett, amelyek a legnagyobb cégek kríziseiről számolnak be. Ez alapján állapították meg:
a sajtóanyagok 80 százalékában a bajok forrásaként a csúcsvezetőt jelölik meg, amennyiben nő az illető, ha pedig férfi áll a kapitányi hídon, mindössze harminc százalékban utalnak arra, hogy a krízisért ő felel elsősorban.
Immár kitágítva a képet, a döbbenetesen sztereotip megközelítésnek valós kihatása is van. Pár hónapja mutatott rá egy vizsgálat, hogy az állásukat elvesztő női vezetők közül senki sem kapott még egyszer CEO pozíciót Forunte 500-as vállalatnál. És ha már sztereotip gondolkozásnál tartunk: mit gondoljunk arról, hogy a női vezetőkről írott cikkek háromnegyedében írnak a nő családi állapotáról, magánéletéről, miközben a férfi vezetők esetében gyakorlatilag sosem tartják fontosnak, hogy kitérjenek erre a mellékszálra?
A férfiak udvarias előzékenysége a bajban, krízisek során „példásan” megmutatkozik. Egy másik kutatás szerint ugyanis a női CEO-k közel fele (42%) krízis időszakában került a felsővezetői pozícióba, míg az első számú tisztséget betöltő férfiaknak mindössze 22%-a foglalta el posztját vészterhes időszakban. Magyarán elmondhatjuk, válságüzemmód során sokkal kisebb a tülekedés a vezetői helyekért, ilyenkor a nők könnyebben jutnak pozícióhoz, hogy aztán sokkal könnyebben bele is bukjanak a válságkezelésbe – vagy legalábbis, hogy a sajtónak legyen kit okolni a kríziskezelés kudarcáért. Nagy kérdés, hogy a trend felismerése, kutatásokkal történő feltárása kínál-e valamiféle progresszív, előremutató kiutat a vállalhatlanul igazságtalan, egyoldalú helyzetből.
Üvegszikla. Az előrejutást gátló láthatatlan tényezők összessége, vagyis az üvegplafon analógiájára az angolszász üzleti nyelvben így hívják azt a jelenséget, amikor a bukásra, sikertelenségre olyan nagy az esély, hogy nők, vagy társadalmi kisebbségekhez tartozók nyerhetik el a felsővezetői tisztséget.
Békeidőben, konjunktúra idején, választási győzelem közvetlen küszöbén a férfiaké a terep, ilyenkor érvényesül az a bizonyos üvegplafon hatás, amely a nők többségét nem engedi egy szinten túl emelkedni. Ha bukásra áll a helyzet, akkor viszont szabad a pálya, lehet indulni egyéni jelöltként a biztos bukó körzetekben, falnak lehet vezetni a céget, le lehet kapcsolni utolsóként a lámpát.
Az üvegszikla életveszélyes dobbantó: egy tetszetős névjegy után zuhanás a mélybe.
Lehet, hogy ebből az következik, hogy a női karriertervezésben nagyobb szerepet kaphat az általános, mindenhol bevethető problémamegoldó szerepkör, az interim menedzser pozíció megcélzása? Jó szolgálatot tehet a krízismenedzsment képességek megszerzésének csúcsra járatása, hiszen a mellékelt ábra szerint úgyis akkor a legkönnyebb pozícióba jutni, amikor éppen ég a ház.
Bőhm Kornél, kommunikációs szakértő, szakterülete a krízismenedzsment.
A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tajgai, véleményük nem feltétlen tükrözi a Forbesét.
