Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Unsplash / Claudio Schwarz

Az emberkísérlet folytatódik, nem tudni, hány ezer eldobott élet után fordul a járványgörbe

A 8/a-ban az őszi szüneti utáni első tanítási napon már senki nem ugratott senkit az oltás miatt. Döbbenten ültek a gyerekek, amikor megtudták, hogy az egyik kislány oltásellenes apukáját elvitte a covid. Három gyereke maradt árván.

Ő volt az egyik beteg, aki miatt az osztály oltatlan felét home office-ba tették, amikor négy hete írtam a járvány felfutásáról, az emberek és a kormány nulla reakciójáról. Az oltásellenes tanárok azóta meggyógyultak, újra oktatnak. A másik említett osztályban nincs változás, több még nem oltható gyerek maradt otthon mindenféle taknyos nyavalyákkal, senkit se teszteltek, nem tudni, volt-e köztük covidos, a tanítás rendben folyik. A múlt hét óta elméletben maszkban, a gyakorlatban így is, úgy is.

Közben szinte mindennap esik ágynak duplán oltott ismerős és (velem nem egy háztartásban élő) családtag. A tipikus sztori: állami cégnél tilos a home office, pár napja köhögte tele az irodát a kollegina, de nem mert otthon maradni. A saját kontaktkutatás pofonegyszerű, az önkéntes karantént pedig ki tartja, ki nem. Semmi meglepő nincs abban, ahogy futnak fel a számok.

A következő napokban elkezdhetik leállítani az elektív műtéteket

Egy hónapja azzal a kérdéssel zártam, hogy van két tényező, ami szigorításra késztetheti a kormányt, vajon melyik jön el hamarabb:

az emberek laza hozzáállásának változása, vagy a kórházak túlterheltsége?

Ma úgy tűnik, az emberek többsége benne lenne alapszintű korlátozásokban, olyanokban, amilyeneket normális országokban hetekkel ezelőtt megléptek. Tipikusan ilyen a maszkhasználat zárt térben, vagy az hogy védettséghez kössék bizonyos szolgáltatások igénybe vételét (mint a szomszédban). Ami a kórházakat illeti, a következő napokban elkezdhetik leállítani az elektív (beütemezett) műtéteket, tehát újra megszűnik az alapvetően elvárható ellátás. De korlátozás továbbra sincs szinte semmi azon túl, hogy hordjunk maszkot a tömegközlekedésben.

Egy éve ilyenkor: kijárási tilalom, korlátozások, zárás

Pontosan egy éve, november 9-én jelentette be Orbán Viktor a második hullámban a lezárásokat, több hetes késéssel ahhoz képest, amikor a szakértők javasolták. Emlékszünk jól: kijárási tilalom este 8-tól, éttermek bezárnak, középiskolák és felsőoktatás digitálisra áll át, általános rendezvénytilalom, családi összeröffenés max. 10 fővel. Ma a számok ijesztőbbek. Hiába oltott a társadalom bő kétharmada, már nagyjából annyi beteg van coviddal kórházban, mint tavaly és már többen küzdenek az életükért lélegeztetőgépre kapcsolva.

Az unalomig ismételt narratíva arról, hogy csak az oltás véd meg, a maszk is mellékes, hordja aki akarja, már rég megbukott.

A maszkmentes próbálkozás Hollandiában is nagyot bukott

Erre jó példa az is, ami Hollandiában történik. Egy hónapja nagyon meglepődtem, hogy senkin nincs maszk a boltokban. Ott azzal próbálkoztak, hogy csak a tömegközlekedésben kell maszk, az éttermekbe-kávézókba viszont csak védettségivel lehet belépni. Be is tartották, a McDonald’s ajtaján is csak úgy juthattunk túl, hogy leolvasták a QR-kódot az uniós védettségin. Három hét alatt mégis úgy felfutott a járvány, hogy a maszk visszahozatalán túl ma a kórházak segélykiáltásával van tele a sajtó.

Csúcson a fertőzöttszám egy olyan országban, ahol a 12 éven felülieket tekintve 83 százalék duplán oltott.

Ők még hivatkozhatnak arra, hogy a halálozási arány náluk igen alacsony, nálunk ugyanakkor ebben is drasztikus az elmúlt napokban a romlás, szaladunk szépen Románia és Bulgária nyomában.

Felfutó járványgörbe vs. nulla kontaktkutatás, kevés teszt, eltitkolt adatok

Lassan elfogynak az ötleteim arról, hogy miért tesz ennyire magasról a magyar kormány a járványkezelésre. Nulla kontaktkutatás és követés, nagyon kevés teszt, helyette félrebeszélés, az adatok titkolása, a valóság ferdítése.

Senki nem akar komoly korlátozásokat sehol, ez fel se merül, a kevés kényelmetlenséggel járókat viszont már a többség támogatná.

Ez alapján nincs népszerűségvesztési kockázat, persze lehet, hogy belső mérések szerint a kormány kiemelt célcsoportjaira ez nem igaz.

Azt csak remélem, hogy nem a leírhatatlanul cinikus „mi mindent megtettünk, aki nem oltja be magát, az vállalja a következményeit” elv mentén nem tesznek semmit.

Felmerül még, hogy szándékosan engedik a vírust tarolni, vannak vélemények, amelyek szerint így hamarabb érhető el a vágyott nyájimmunitás. De a legfrissebb kutatások pont arról szólnak, hogy a korábban reméltnél sokkal rövidebb a vakcinák által biztosított védettség, ahogy az átesés utáni is.

A tudósok egyre inkább arra hajlanak, gyakori ismétlőoltásakkal leszünk kénytelenek együtt élni még évekig.     

Sejthető tehát, hogy a negyedik hullám nagyon gyors felfutásában komoly szerepe van annak is, hogy a korábban vártnál hamarabb csökken az első oltások által biztosított védettség. Májusban fordult át a vakcinahiány többletbe, akkor vette fel mindenki az oltását, az is, aki kivárta a Pfizert. Eltelt pont fél év, most millióknak csökken az ellenálló-képessége és noha az elmúlt pár napban egyértelműen megindult felfelé a harmadik dózist kérők száma, fontos lenne, hogy minél többen éljenek a lehetőséggel. Persze ez már a negyedik hullám megfékezésén nem segít.

Intő Románia példája: elmentek a falig, össze is omlott az egészségügyi rendszer

Ha tovább haladunk korlátozások nélkül, az egy egyszerű emberkísérletnek nevezhető: meglátjuk, hány ezer kidobott élet után fordul beavatkozás nélkül a görbe. Másképpen: mikor tojnak be annyira az emberek annyira, hogy maguktól csökkentik a kontaktjaikat a reprodukciós ráta 1 alá nyomásához.

Alig egy hónapja Románia is elment a falig és csak akkor állt bele (sokkal kisebb átoltottság mellett) a korlátozásokba, amikor már összeomlott az egészségügyi ellátás.

De a legfrissebb adatok szerint az oltatlanokra kihegyezett fél-lockdown tankönyvi módon működik, két hét után fordult a görbe és most már meredek csökkenésben van.

Arra van tehát a legnagyobb esély, hogy nálunk is valami hasonlót látunk majd, de soha nem fogom megérteni, két halálos hullám tapasztalatai, a több hetes késlekedések után miért nem számít az emberélet annyit, hogy végre egyszer időben jöjjenek azok a kézenfekvő intézkedések, amelyeket az összes járványügyi szakember hosszú hetek óta javasol és csak a háttérben Columbo feleségeként megbúvó, arc és név nélküli állítólagos tanácsadók elleneznek.    

Oszd meg!