Gimnáziumi barátokból lettek üzlettársak, 25 évesen pedig Magyarország legnagyobb diákkedvezmény-hálózatát vezetik. A Cápák közöttben azok is megismerhették László Miklóst és Gyarmati Fannit, akik nincsenek benne több tízezres TikTok-követőtáborukban.
„Egyik pillanatban még együtt küldtek ki minket bioszóráról, a másik pillanatban pedig kétmillió ember előtt szerepelünk a tévében” – foglalta össze a Forbes.hu-nak az utóbbi hét-nyolc évét László Miklós, a Diverzum egyik alapítója. Sokat elmond erről az időszakról az is, hogy nem a dél-amerikai ösztöndíj-program volt a legizgalmasabb része Miklós fiatalkorának. Véletlen, de megmosolyogtató kulisszák előtt, a korábbi MSZP-székházban, az egykori elnökségi szinten beszélgettünk a két fiatal alapítóval a pesti Jókai utcában.
Így működik
A Diverzum diákoknak kínál kedvezményeket partnerein keresztül. Az oldalra regisztrálni kell, majd igazolni, hogy a felhasználó még diák (a diákigazolvány „bemutatásával”). Amint ezzel megvagyunk, elérhetőek a kedvezmények: jellemzően 10-25 százalék között árkedvezmények vannak az oldalon. Vannak nagyon előnyös, de rövid ideig elérhető ún. villámkedvezmények is. Olyan márkák vannak az oldalon, mint a Puma, a Don Pepe, az Ecipő, a ShareNow, a New Balance, a Dorko, a Notino vagy a Bubbles mosodahálózat – szóval tényleg nagyon vegyes a felhozatal. A diákoknak a Diverzum ingyenes, a cég a partnereitől kapott 10 százalékos jutalékból szerez bevételt.
Mesterképzés helyett mélyvíz
A Cápák közöttben említett nulla forintos indulótőke költői túlzás, de eleinte valóban nem igényelt nagy befektetést a weboldal elindítása. „Egy villamosmérnök barátunkkal, Bálinttal kezdtük a projektet. Saját zsebből 2500 forintot fizettem a domainért, és havi 29 dollárt fizettünk a szerverért” – mondta Miklós.