Kicsoda valójában Soros és mit akar?

Hogy nem ő lett az első és a második címlapunk, még 2013-ban, amikor indultunk, az érthető.  A magyar Forbes mégis induljon magyarországi arcokkal. De a harmadik, már simám lehetett volna, […]

Bővebben

Budapest ad otthont a világ harmadik legnagyobb sporteseményének

Budapest rendezheti a 2023-as szabadtéri atlétikai világbajnokságot – jelentette be kedden Monacóban a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF). Magyarország először adhat otthont a világ harmadik legnagyobb sporteseményének.

Magyarország utoljára 1988-ban adott utoljára hasonlóan nagyszabású eseménynek, akkor nagy sikerű Európa-bajnokságot rendeztünk. A mai, monacói döntés értelmében 2023-ban rendezhetjük meg a világbajnokságot, ami még a tavaly – szintén a magyar fővárosban megrendezett – vizes vébénél is nagyobb szabású  eseménynek ígérkezik.

Az előző, londoni atlétikai világbajnokság tapasztalatai alapján

akár egymilliárd néző is láthatja majd a közvetítéseket.

A kilenc napon keresztül zajló esemény elsődleges helyszíne a Rákóczi hídtól délre, a IX. kerületi Kvassay-zsilip melletti telken, a Vituki volt telepén lesz, ami így lendületet adhat egész Dél-Pest és Észak-Csepel városfejlesztéseinek. A területre eddig is nagyszabású sportinfrastruktúra-fejlesztést tervezett amúgy a kormányzat, a végül visszavont olimpiai pályázatnak is ez lett volna a központja.

A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjának hírlevele szerint a viadal központi helyszíne a jelenleg tervezés alatt álló, 40 ezer ülőhelyes Nemzeti Atlétikai Központ lesz, melynek ideiglenes lelátói a világbajnokság után eltűnnek. Mint írják, a visszabontott, 15 ezres hiánypótló létesítmény nagy lökést ad majd nemcsak a versenysportnak, hanem a szabadidő- és az utánpótlássportnak is. A budapesti lakosokat, diákokat edzőpályák, futókör, street workout és számos egyéb lehetőség várja majd a sportolásra, kikapcsolódásra.

„Pozitív visszajelzés és komoly elismerés, hogy öt év múlva világbajnokságot rendezhetünk. Hisszük, hogy a sikeres pályázat nemcsak az elmúlt hónapok munkájának, hanem a magyar atlétika elmúlt évtizedeinek is az elismerése” – fogalmazott  Gyulai Márton, a pályázati bizottság ügyvezetője. Hozzátette: az utóbbi években Magyarország jó házigazdája volt a világversenyeknek, ez is segíthette a sikeres kandidálást. Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke szerint ezzel

az 1960-as és az 1980-as évek sikerei után „az atlétika reneszánsza következhet”.

Az IAAF idéntől újfajta pályázati rendszert vezetett be: előzetesen felmérte, melyik jelentkező milyen feltételekkel tudja megrendezni a világ egyik legnagyobb sporteseményét, és ez alapján a szervezet tanácsának júliusi, Buenos Aires-i ülésén a magyar fővárost javasolta házigazdának. Az IAAF elnöke, Sebastian Coe akkor úgy fogalmazott, hogy Budapest a preferált helyszíne a 2023-as atlétikai világbajnokságnak. A jövő évi világbajnokságnak Doha, a 2021-esnek pedig az egyesült államokbeli Eugene ad otthont.

 

Borítókép: A Nemzeti Atlétikai Központ létvényterve 2018 decemberében. Forrás: KKBK. (A cikk korábbi változatában egy már nem aktuális látványtervet használtunk borítóképnek – a friss tervek itt nézhetőek meg.)

Olvasd el Üzlet rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő