Egy éve azt gondolta a piac, hogy a kormány a választási osztogatás után beleáll a költségvetési szigorba és lehajol az uniós pénzekért. Szigor lett is (a maga rezsicsökkentés-csökkentős, illetve bárkire bármikor különadót kivetős módján), de a pénzekért nem tettek teljesen eleget a brüsszeli elvárásoknak. Annyit nem ért.
Amikor decemberben létrejött a kompromisszum arról, hogy a pénzek végleg nem vesznek el, de a lehívásukért még sokat kell tenni, azt gondolta a piac, hogy nem jó, de nem is tragikus, majd megegyeznek és nyártól dől a lé. Most február van és még mindig azt gondolja a piac (ezen alapulnak a makroelőrejelzések alappályái), hogy előbb-utóbb, az se baj ha csak ősszel, de beindul a pénzeső.
Mire fel ez a várakozás? Mert egyrészt ez lenne a normális, de ha a kormány nem így gondolja, a kényszer akkor is egyre nagyobb úr. A kuruckodás, az, hogy a piacról kénytelen magát finanszírozni az ország sokkal drágábban, iszonyat összeget emészt fel, háztartási szinten erre mondaná Mariska néni, hogy szórjuk ki az ablakon a pénzt, ez az igazi értelmetlen és nyilvánvaló pocséklás. De a kormánynak vannak fontosabb szempontjai.
