Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Százakat rúgott ki a cégvezető spórolás végett, aztán felvette a 28 millió dolláros fizetését

A Blizzard Entertainment olyan videójátékokért felel, mint a World of Warcraft, az Overwatch vagy a Diablo. Sok-sok százmillió dolláros franchise-ok ezek, amik évtizedek óta játékosok millióit teszik boldoggá – épp ezért nehéz elhinni, hogy a cég dolgozóinak fele 2019-ben elégedetlen volt a fizetésével. A dolgozók magánakcióba kezdtek, a cégvezetés pedig kirúgási hullámot indított, hogy az anyacég ügyvezetője még a befektetőket is sokkolja saját fizetésével.

Bobby Kotick nevére sok játékos szeme alatt kezd rángani az ideg. Az amerikai üzletember az Activision Blizzard nevű játékkiadó feje, 1991 óta tölti be ezt a pozíciót. Pontosabban az Activision élére került egy évvel az után, hogy felvették a céghez – az akkor még független, de egyre növekvő Blizzard Entertainmenttel 2008-ban vezényelt le egy olyan összeolvadást, aminek eredményeként az Activision Blizzard lett a világ legnagyobb videójátékos cége. 9200 alkalmazott, 6,5 milliárd dolláros bevétel, 12,8 milliárdos tőketartalék. Nasdaq, S&P 500, és olyan felbecsülhetetlen értékű szellemi termékek, mint a Starcraft, a Call of Duty vagy a Candy Crush.

Végtelen pénz, mégsem elég

Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen cégnél a kerítés is kolbászból van, vagy legalábbis a dolgozókra odafigyelnek, hogy jól érezzék magukat, így garantálva az egyre jobb minőségű termékek rendszeres előállítását. Oké, talán az asszisztensek és a takarítók mégsem keresnek százezer dollárt évente, de azért a fejlesztők, a kreatív szakemberek, akiknek ez a siker elsősorban köszönhető, bizonyára elégedettek. Ugye?

Nos, Jason Schreier Bloombergen megjelent cikke alapján nem ez a helyzet. A játékvilág sötét oldalának feltárásával a kiadók orra alá évek óta borsot törő újságíró megszerzett egy névtelen listát, amit a Blizzard dolgozói terjesztettek egymás között még 2019-ben. Aki elégedetlen volt a helyzetével, felírhatta rá a fizetését, valamint, hogy mikor mennyi emelést kapott. Ezek többsége a 10 százalékot sem érte el, és sokkal kevesebb volt, mint amennyit a dolgozók szerettek volna. A cég készített egy elégedettségi felmérést, ebből kiderült, hogy a Blizzard munkatársainak fele elégedetlen a fizetésével. Ám ahelyett, hogy kompenzáltak volna, elbocsátási hullámot indítottak: spórolni szerettek volna, az elbocsátottak után maradt munkát pedig rátestálták a cégnél maradt dolgozókra.

És nem csak a Blizzardnál: a teljes Activision Blizzard összesen 800 embert menesztett, elsősorban a 2018-as eredményekre hivatkozva. Az elbocsátások megrázták az iparágat, többen a közelgő válság jeleként értelmezték a döntést. Számokkal is lehetett indokolni: 2018 októberéhez képest megfeleződött a társaság részvényárfolyama, a 2018-as megjelenések közül pedig több teljesített az elvárások alatt. Ennek mondjuk ellentmond a cég teljes éves teljesítménye, ami viszont a legjobb volt az Activision fennállása során – hiába, negyedéves jelentések esetében könnyű jó és rossz számokat előkotorni.

Túl sokat keres

Mindez talán nem is lenne különös, elvégre – mint minden vállalkozás – az Activision Blizzard is pénzt akar termelni, és ha úgy látják, hogy a további növekedéshez leépítés kell, hát, ez van. Csakhogy idén júniusban nagy port kavart, hogy nyilvánosságra hozták Bobby Kotick 2019-es fizetését: 28,7 millió dollárt. Ezzel az összeggel az Activison veterán vezetője az As You Sow nonprofit szervezet listájára is felkerült: 30. helyen áll a világ legtúlfizetettebb cégvezetőinek százas listáján, olyan figurákat előzve meg, mint a Morgan Stanley, a Walmart vagy a Viacom ügyvezetői. A szervezet szerint egyébként több mint 12 millióval keresett többet, mint amennyit egy hasonló pozícióban lévő cégnél szokás. (Fontos: a lista a túlfizetések becsült aránya szerint rendezett, azaz vannak, akik jóval többet kaptak Koticknál, de lejjebb kerültek.)

Kotickról korábban is tudható volt, hogy nagyon sok pénzt keres, a 2019-es elbocsátások után azonban sokkal nagyobb figyelem hárult a bevételeire. Ezzel együtt sok cikk született róla, a negatív publicitás miatt pedig a befektetők is aggódni kezdtek. Többen összefogtak, hogy megakadályozzák a CEO további gazdagodását: a CtW Investment Group igazgatója benyújtott egy kérvényt a US Securities and Exchange Comissionnek, amiben Kotick további kifizetései elleni szavazásra hívta a shareholdereket.

A rövid, de velős olvasmány szerint Kotick 2016 óta cirka százmillió dollárnyi részvényt és részesedést kapott az Activision Blizzardtól, többet, mint bárki ebben az iparágban. A cég munkatársai átlagosan Kotick fizetésének 1 százalékának egy harmadát sem keresik meg. Mi több, a cég úgy csűri-csavarja az éves targeteket, hogy a szeretett CEO mindig sikerrel zárja az esztendőt, véletlenül se maradjon tejbe aprítani való nélkül.

Nélküle nem lenne ekkora a cég

Maga Kotick nem kommentálta a szavazási felhívást, látva pedig a cég teljesítményét, nem valószínű, hogy komoly hatása lesz a dolognak a következő üzleti évben. Az Activision Blizzard viszont eljuttatott a Gamestophoz egy közleményt, amiben tulajdonképpen úgy érveltek, hogy mivel Kotick régebb óta vezeti a kiadót, mint bármely cégvezető a teljes techszférában, mindezt pedig sikeresen teszi, tulajdonképpen megérdemli, hogy kiemelt bérezést kapjon. Amikor beiktatták, az Activision kapitalizációja a 10 millió dollárt sem érte el – most már 53 milliárd dollár felett van.

És mi tagadás, ez igaz: Kotick alatt az Activision Blizzard a szórakoztatóipar megkerülhetetlen óriása lett, a videójátékok pedig pattanásos kamaszok szórakozásából világszerte elismert, mindenkit kiszolgáló termékcsoporttá váltak. Ha kellett, összeolvadtak (Blizzard, ugye), ha kellett, vásároltak (a Candy Crush 5,9 milliárd dollárba került nekik 2015-ben). Bizonyos szempontból tehát elvitathatatlan Kotick szakértelme, még ha bicskanyitogató is lehet a dolgozók látszólagos kizsigerelése.

A csoda-CEO hírneve egyébként még egy szexuális zaklatási ügyet is túlélt. Kotick és Andrew Gordon, a Goldman Sachs befektetési üzletágának akkori feje közösen tulajdonoltak egy magánrepülőgépet, aminek egyik pilótája rámozdult Cynthia Madvig légiutaskísérőre. Madvig visszautasította a pilóta nem túl gáláns közeledését, és elmondta Gordonnak, mi történt, aki nem csinált semmit. Legalábbis látszólag: Madviget két hónappal később maga Kotick rúgta ki, amiért „a fiúk nem örülnek az ellenséges környezetnek”. Az ügyből 200 ezer dolláros peren kívüli megegyezés lett. Mindez 2007-ben történt – lehetséges, hogy ha a metoo-korszak után kerül előtérbe az ügy, talán Bobby Kotick sem keres olyan sokat, mint most.

Borítókép: Bobby Kotick hivatalos Twitter-fiókja

 

Az utazás az egyetlen dolog amiért fizetsz és mégis gazdagabb leszel.